Vágólapra másolva!
A közelgő harmadik Csillagok háborúja-epizód nem akármilyen csatajelenettel kezdődik. A vizuális effektekért felelős szakértők összegyűjtötték, mire van szükség egy igazán látványos űrütközethez.
Vágólapra másolva!

Az Episode III kezdő képsoraiban a Galaktikus Köztársaság és a Független Rendszerek Könfoderációjának flottái csapnak össze a teljes mértékben urbanizált bolygó, a Coruscant felett. A kamera két gyors mozgású, apró űrhajóra koncentrál, amelyben Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker vágnak keresztül az ütközeten, hogy eljussanak céljukig.

Eközben több száz űrhajó harcol egymás ellen a Klón háborúk egyik nagy csatájában. A számtalan szakértő egyike Eujsung Lee, a nyitójelenet mozgásainak megtervezésén dolgozott.

"Rengeteg munka volt, s ezért nyilvánvalóan csapatként kellett együttműködnünk. Egy nagy ötletbörzét tartottunk, s összeszedtük, milyen hatásos jeleneteket tudunk a csata hátterébe varázsolni" - nyilatkozta Lee "Összegyűjtöttünk egy terjedelmes listát. Nem tudom, végül mennyi került be a filmbe, de minden jelenetet modulárisra terveztünk, ami azt jelenti, hogy bármikor a helyükre tudjuk őket illeszteni."

Lee egyik leglátványosabb jelenetében egy háromszögletű Jedi cirkáló látható, amelyet halálos ölelésébe zár egy csatahajó, s két előrenyúló karjával rögzíti a hajót.

"Ilyenkor a klónok átszállnak a fánk alakú hajóba" - magyarázza Lee. "Van egy nyílás a Jedi-hajó oldalán, a központi gömbje pedig éppen darabokra hullik. Az ötlet az volt, hogy a klónok elfoglalják az egész hajót."

A LucasArts animációs részlegén egy hatalmas táblán olvashatóak az "összetevők", amelyeket arra használtak fel a grafikusok, hogy a háttérben valóságos miniatűr drámákat ábrázoljanak. Ezekből azonban nem minden kerül be a filmbe. Az alábbi lista csak a lehetőségeket sorolja fel:

  • Összeütköző vagy súrlódó űrhajók
  • Egy önfeláldozó pilóta, aki áttör a blokádon
  • Harci fregattok formációba rendeződve leereszkednek, hogy megmentsenek egy cirkálót
  • Egy óriási hajón történt robbanás okozta lökéshullám káoszt okoz
  • Egy óriási hajó felületén becsapódó lökéshullám-bombák károsítják a hajót
  • Lökéshullám-bomba telibe találja a droid katonákat
  • Vonósugárral felvesznek egy hajót javítás céljából vagy ütközés miatt
  • Hatalmas robbanás okozta törmelékmező, amelyen a főhősök keresztülrepülnek
  • A hiperűrből erősítés érkezik a kevésbé szerencsés hajók megsegítésére
  • Különféle vadászgépek elindulnak vagy bedokkolnak
  • Elektromágneses bombák megzavarják a nagy hajók áramellátását, azok irányíthatatlanná válnak és ütköznek
  • Keselyűszerű droidok leszállnak a nagy hajókra, és megtámadják azokat
  • A hajókból kiszivárgó üzemanyagot felgyújtja egy áthaladó jármű lángcsóvája
  • Kombinált sugártámadás