Hatmilliót fizettek Moore botrányos filmjéért

Vágólapra másolva!
A Miramax stúdió élén álló Weinstein-testvérpár hatmillió dollárért vásárolta meg a dokumentumfilmes legújabb alkotásának terjesztési jogait az érzékeny témától tartózkódó Disneytől.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-díjas rendező Arany Pálmával jutalmazott Fahrenheit 9/11 című alkotását a Disney nem kívánta bemutatni. Bár cáfolták, hogy politikai nyomásgyakorlás állt volna a háttérben, sokan arra gyanakszanak, hogy az óriás stúdió szerette volna kerülni a konfrontációt a Bush-kormánnyal. Moore filmje ugyanis a George W. Bush és Oszama bin Laden közti kapcsolatot térképezi fel.

A 110 perces alkotás többek között politikai összeesküvésről, Bush elnökségéről, a 2001. szeptember 11-i terrotámadásokról, valamint az iraki háborúról szól. Moore feltételezése szerint több szaúd-arábiai cég támogatta pénzzel a Bush családhoz közel álló olaj- és fegyvercégeket. Elmélete szerint az afganisztáni háború is csupán azt a célt szolgálta, hogy egy amerikai kézben lévő földgázvezetéket építhessenek az országon keresztül.

A film foglalkozik az Irakban állomásoztatott amerikai katonákkal is. Az egyik riportban egy a fiát elveszítő anya próbál választ kapni kérdéseire, egy másik felvételen pedig Moore próbálja meg rávenni a kongresszus tagjait, hogy fiaikat küldjék az amerikai hadsereg soraiba.

A Disney és a Miramax között kialakult feszült helyzet megoldására a Weinstein-testvérek felajánlották, hogy megvásárolják a Fahrenheit 9/11 terjesztési jogait, s saját erejükből juttatják el a filmet az amerikai mozikba. A Disney azonban nem nézte jó szemmel, hogy leányvállalatának a vezetői ilyen magánakcióba kezdenek, s jelenleg is kérdéses, hogy Weinsteinék szerződését megújítják-e.

Egyelőre azonban úgy néz ki, pont került a dokumentumfilmet övező vita végére, ugyanis három hétig tartó tárgyalások után a két fél megállapodott, s a Fahrenheit 9/11 terjesztési jogai hatmillió dollárért kerültek Bob és Harvey Weinstein birtokába. Így Moore alkotását még a nyáron műsorukra tűzhetik az amerikai mozik, annak ellenére, hogy számos filmbemutató esik majd az elkövetkezendő hónapokra.