Naomi Watts már nem jár meghallgatásokra

Vágólapra másolva!
Egy évtizednyi hollywoodi langyosvíz után, amely főleg meghallgatásokból és tévészerepekből állt, Naomi Watts most, 34 évesen az egyik legreményteljesebb filmcsillag, és a sors iróniája, hogy az áttörés szerencsesorozatának két fő motívuma éppen a meghallgatások és egy tévésorozatként indult szerep lettek.
Vágólapra másolva!

Watts az angliai Shorehamben, Kentben született 1968 szeptemberében, majd édesapja korai halála után a család hosszú angliai fel-alá vándorlás után végül Ausztráliában kereste tovább a boldogulást, Naomi 14 éves volt ekkor. Édesanyját egy helyi musical szerepében látva elhatározta, hogy divat-újságírói karrierje helyett - történjék bármi - színész lesz.

A szokásos modellkedést, tv-reklámokat és színiiskolai képzést követően 1991-ben a Flirting című középiskolásokról szóló ausztrál film az első jelentős szerepe Thandie Newton és későbbi jó barátnője, Nicole Kidman oldalán. Egy lehetőségekkel kecsegtető hollywoodi látogatás végül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és a 90-es években a legismertebb filmje az enyhén szólva is kínos Tank Girl Lori Petty és Ice-T társaságában. A forgatáson Naomi összebarátkozott Scott Coffeyval, akivel együtt élték át a következő évek felejthető tévé- és moziszerepeit és a megalázó szereplőválogatásokat.

A kilátástalan meghallgatás-kálváriák élményeit az Ellie Parker című dokumentarista rövidfilmben dolgozták fel együtt, Coffey rendezésében, Watts főszereplésével. A filmet bemutatták a Sundance filmfesztiválon, ahol a közönség rendkívül kedvezően fogadta, és azonosult a kezdő színésznő helyenként morbid, de humoros vergődésével. A címszereplő Ellie ausztrál színésznő voltaképpen Watts életét éli, és a filmben egy napját láthatjuk, amint megpróbálja túlélni Hollywoodot; abszurd szereplőválogatásokon sablonszerepekért verseng.

"Várod, hogy az életed elkezdődjék, pályázol egy szerepre, megmutatod magad és nem kellesz" - mondja a keserűen a filmben Ellie, amely összecseng Watts saját élményeivel: "Bemész ezekbe a hatalmas épületekbe a hatalmas ajtókon, ott ül és néz rád 12 ember, várják, hogy beszélj és azt mondd, hogy 'Hé, hé, nézzétek, fantasztikus vagyok!' Ausztráliában és Angliában egész más, ott nem árulnod kell magad."

Eközben azonban már Naomi túlvolt a meghallgatáson, amely megváltoztatta az életét...