Halottak filmje

A 21 gramm című film szereplői mind a halál kaszájával kerültek kapcsolatba: fogják a nyelét, és érzik nyakukon az élét. A véletlenek és dilemmák érdekes egymásba csavarodását töredékes történetvezetéssel próbálták izgalmassá tenni az alkotók, de néhány jó ötlet bonyolítása ellenére keveset adtak a nézőknek.

Kamaradráma a 21 gramm, három család egymásba fonódásának története, sorsuk fonalát pedig a halál kaszája szabta mértékre. Egyszerre bontakoznak ki szörnyű dilemmák és végzetes véletlenek. Úgy összekeveredik a szabad akarat megpróbáltatása az egyszerű krimivel, mint az időrend a jelenetek bemutatásakor. Jellemfejlődéses drámának azonban kevés, kriminek pedig egyszerű a film. A két megközelítés inkább kioltja, mintsem erősíti egymást.

Az időugrások okozta rejtvényszerűség csak a film elején ad gondolkoznivalót a nézőnek. Az ígéretes ötletek csak közepes feszültséget gerjesztenek, mert izgalmas mellékszálak tűnnek el, a fősodorra pedig nem marad elég borzongás. "A lelkiismeret-furdalás szörnyű, és nehéz érteni, hogy hol a jó és a rossz választás határa halálos kérdéseknél" tudjuk meg a filmből, de ezek illusztrálása még nem hathatja meg a mozilátogatókat. A fájdalmas dilemmák átéléséhez kifejezőbb párbeszédek és izgalmasabb jellemek kellenének. Az izgalmas probléma köré szervezett bonyodalmak kicsúsztak az alkotók kezei közül. Szívbe markolnak a kérdések, de kapkodva egyengetik el a feltúrt mellkason a bőrt.

A lassan egymásba gabalyodó érdekes szálak összefogásakor megtörik a varázs, mert a szempontok részletes vizsgálata helyett felpörögnek az események, és a szereplők gyötrelme helyett egy pisztoly lesz a központi probléma. A film készítői megpróbálkoztak misztikus, töredezett történetmeséléssel tovább izgatni, amiért cserébe kénytelenek voltak sémákkal dolgozni, hogy amit megmutatnak, az legalább egyértelmű legyen. Később, a rejtvény feloldásakor pedig érezni, ez így még kevés, ezért átcsap a sok személyes fájdalom egy krimibe, ami csak közepesen izgalmas a korábbi kérdésekhez képest.

Az alapprobléma viszont annyira erős, hogy így is muszáj legalább elszontyolodni, nem lehet figyelmen kívül hagyni a fájó körülményeket. Hogy mi lesz a megtért, erőszakkal is jóra törekvő bűnössel, a halálos beteg szerelmi életével és a hirtelen magára maradt, kétségbeesett nővel, az egyenként megérne egy-egy filmet. Összekeveredésük pedig izgalmas keretet ad problémáiknak, de nem tudnak eléggé mit kezdeni egymással. Ebben sokat árt, hogy igazából csak a frissen megtért mexikói férfit értjük meg, mert neki elég különös a háttere ahhoz, hogy a klisékkel felépíthető legyen a környezete. A többiek unalmas lények, akiknek csak helyzetük tragikus, de küzdelmük mélyebb szintjeit nem ismerhetjük meg, ezért kevésbé szerethetőek vagy gyűlölhetőek. Ez pedig nehézzé teszi a hármas egymás iránt érzett szeretetének és gyűlöletének átélését.

A rossz arányban adagolt leegyszerűsítések és túlbonyolítások feszélyezik a nézőt, miközben néhány pillanat kifejezetten erős és megindító a filmben. Néhány nagyon erős kép (a haldokló titkos rágyújtása, a tragédiát bejelentő kórházi dolgozók lehetetlen helyzete, a jó útra térést ütlegeléssel sürgető férfi kétségbeesése) miatt vannak fontos jelenetek, de a szintet nem sikerül folyamatosan tartani.

A katartikusnak szánt befejezés nem nyugtat meg és nem izgat fel, a hó az üres medencében szomorúan néz ki, de kevés, mint 21 gramm kakaópor 21 liter tejhez. Így az egész ízetlen marad.

Dr. Igó