Tom Cruise-t kitiltották a Reichstagból

Vágólapra másolva!
A Reuters jelentése szerint a német kormány visszautasította Tom Cruise kérését, és nem engedélyezte a hollywodi filmesnek, hogy a Reichstag épületében forgasson jeleneteket készülő akciófilmjéhez.
Vágólapra másolva!

Tom Cruise a múlt hónapban Berlinben keresett helyszíneket új filmje, a Mission: Impossible 3 számára. A 41 éves Cruise, aki főszereplője és társ-producere is a készülő mozinak, a Reichstag tetejére épített üvegkupolát szemelte ki az egyik forgatási helyszínnek. De a német parlament kategorikusan elutasította kérését.

"Az épület nem használható fel semmiféle filmes forgatási célra. Határozottan visszautasítunk minden ilyen jellegű használatra vonatkozó kérést" - mondta el a parlament elnökének szóvivője. Hozzátette, a döntés oka az épület méltóságának megőrzése.

A Birodalmi Gyűlés épülete a XIX. század végén épült neoreneszánsz stílusban. 1933-ban a híres tűzvész során részben, 1945-ben a háborúban pedig teljes egészében elpusztult. A díszes tetőszerkezet kivételével az épületet 1957 és 1971 között újra felépítették, a 130 méter átmérőjű üvegkupola mindössze pár éve került a legendás épület tetejére.

A Mission: Impossible harmadik részének forgatásai még ez évben megkezdődnek több európai helyszínen. A film főbb szerepeiben Cruise-on kívül olyan sztárokat láthatunk, mint a Carrie-Anne Moss, Kenneth Branagh, Ving Rhames vagy Scarlett Johansson. Az akciósorozat harmadik epizódja 2005 májusában kerül a mozikba.