Kill Bill DVD-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Az Uma Thurman főszereplésével leforgatott akciófilm első részéből az amerikai megjelenés napján több mint kétmillió példány talált gazdára. Játékunkban tíz példányt sorsoltunk ki a Mennyasszony bosszújának DVD-változatából. Ha egyike volt a több mint 2500 tippelőnek, most megtudhatja, hogy önnek kedvezett-e a szerencse.
Vágólapra másolva!

A számadatot a Tarantino negyedik filmjét gyártó Miramax stúdió közölte a Hollywood Reporter című szakmai lappal. A filmcég közleményében különleges teljesítménynek nevezte a Kill Bill-t, annak ellenére, hogy az első rész tavalyi bemutatója megosztotta a kritikusokat.

A történet folytatása, a Kill Bill Vol. 2 április 16-án debütált az amerikai mozikban, s a premier napján több mint 25 millió dolláros bevételre tett szert. Az amerikai filmesztéták nagyobb része üdvözölte a második epizódot.

"Olyan, mint egy lenyűgöző festmény, amelyen a festő néhány hihetetlenül jó részletet ábrázol" - írta Tom Brook, a BBC munkatársa.

"Féltem, hogy a második rész olyan lesz, mint számos folytatás, amelyből hiányzik az első epizód eredetisége, azonban most, hogy egységében látom az egészet, megnyugodhattam, hogy Tarantino továbbra is a legbrilliánsabb filmese generációjának, és a Kill Bill Vol. 2 pedig az év egyik legjobb filmje" - írta Robert Ebert, a Chicago Sun Times újságírója.

A Variety szerint a második rész nem annyira látványos, mint az első, azonban sokkal katartikusabb élményt szolgáltat a nézők számára. A New York Times kritikusa, Elvis Mitchell pedig a "legérzékibb" filmnek nevezte, amely a képregények világát idézi.

A hazánkban április 22-én megjelenő DVD segítségével a magyar nézők még a második rész bemutatója előtt felfrissíthetik filmélményüket, mielőtt megnéznék, mi lesz Bill végzete a moziban. A korongon Tarantino szerénykedése ellenére - korábban azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi DVD után kiadnak majd egy extrákkal jobban felszerelt változatot is - található három interjú, a rendezővel, a főszereplőnővel, valamint Lucy Liuval, aki az első epizódban volt látható, mint O'Ren Ishii, a japán maffia kegyetlen vezére. Ezenkívül a magyar nyelvű előzetes, az eredeti ízelítő, valamint a film weboldalának ajánlója is helyet kapott a korongon.