Ellenségesen fogadták A passiót a franciák

Vágólapra másolva!
Egyelőre nehéz eldönteni, hogy a katolikus egyház vagy a filmkritikusok támadják keményebben Mel Gibson ellentmondásos filmjét. Mindenesetre szerda óta körülbelül 500 mozi vetíti A passiót Franciaországban.
Vágólapra másolva!

A Krisztus utolsó 12 óráját bemutató film az egyházi személyiségek szerint Jézus tanításaival tökéletesen ellentétes üzenetet közvetít. A francia katolikus egyház püspöki tanácsa úgy véli, A passió elferdíti Jézus tanait. "Nem feltétlen antiszemita, de felhasználható antiszemita vélemény kifejezésére" - állítják.

"(A filmből áradó) erőszak, mely a nézőt letaglózza, végeredményben teljesen elhomályosítja mind a passió valódi értelmét, mind Krisztus üzenetét és személyének lényegét." - állítja a püspöki tanács. "Nem ellentmondásos, hogy egy Jézusról szóló filmet a gyermekek nem nézhetnek meg?" - teszik fel a kérdést, utalva a Franciaországban A passió-ra érvényes 12-es korhatárra.

Több neves katolikus vezető, köztük a párizsi bíboros, Jean-Marie Lustiger is csatlakozott a filmet elítélők táborához. "Isten szeretetét nem a kiontott vér literjeiben mérik" - mondta.

A kritikusok is főleg a túlzott erőszak miatt támadják Gibson filmjét, szerintük a Krisztus megkorbácsolását és a keresztre feszítést bemutató jelenetek brutalitása már túlmegy a realizmus határain.

"Fasiszta... antiszemita... elképesztően erőszakos"- mondta a filmről Martin Karmitz filmproducer, a Filmterjesztők Országos Szövetségének elnöke.

"Úgy tűnik, Gibson A passió-ja apokrif evangéliumra épül, vérrel és fájdalommal átitatott kereszténysége a vallás romlott oldalát képviseli" - írta a baloldali Libération.

Forrás: Budapest Film

Eleinte még a film franciországi bemutatása is kétséges volt, de a sorra visszalépő terjesztők után végül egy tunéziai születésű producer, Tarak Ben Ammar elvállalta az alkotás forgalmazását. Ben Ammar korábban olyan filmek készítésében vett részt, mint Brian De Palma legutóbbi munkája, a Femme Fatale, vagy Roman Polanski 1986-os Kalózok-ja.

Voltak, akik a filmet bírósági úton próbálták betiltatni, sikertelenül.

A francia sajtóban megjelent többoldalnyi éles támadás mellett az egyetlen magasztaló kritikát a Le Figaro közölte, amely Mel Gibson filmjét "remek munkának" tartotta "mély gondolatisága" és "belső szerkezetének szépsége" miatt.