Az új Almodóvar otthon már kasszasiker

Vágólapra másolva!
Minden korábbi filmjénél jobban startolt a spanyol mozikban Pedro Almodóvar legújabb produkciója, a Rossz nevelés (La mala educación). A 158 kópiával indított alkotásra 248 ezer néző volt kíváncsi a bemutatót követő hétvégén, így a bevétel meghaladja az 1,5 millió dollárt.
Vágólapra másolva!

A film osztatlan tetszést aratott a kritikusok körében is, akik a Rossz nevelés-t a spanyol rendező eddigi legjobb alkotásaként ünneplik. A bravúros start mindenképp jó előjelnek tekinthető, hiszen az El Deseo produkciójában készült dráma az idei cannes-i filmfesztivál nyitófilmjeként szerepel.

A Rossz nevelés két fiú történetét meséli el, akik az 1960-as években egy katolikus iskola növendékeiként kötnek barátságot, majd évtizedekkel később újra felveszik a kapcsolatot egymással. Almodóvar önéletrajzi ihletésű filmjében saját fiatalkori élményeit dolgozza fel, mivel a rendező maga is egyházi iskolában végzett.

Pedro Almodóvar legújabb filmje előreláthatólag ősszel kerül a hazai mozikba, az előzetes azonban már jövő hónaptól látható lesz.

filmhu