Westernhős lesz Brad Pitt-ből

Vágólapra másolva!
A 40 éves színész a vadnyugati legenda, Jesse James bőrébe bújik legújabb filmjében, amelyet saját produkciós cége készít.
Vágólapra másolva!

Pitt Plan B. nevű kollektívájával - amelynek többek között tagja a felesége, Jennifer Anniston is - valamint Tony és Ridley Scott-tal együtt látja el a produceri feladatokat. A rendezői székbe a ausztrál videokliprendezőt, Andrew Dominikot szerződtették. A filmes - aki az új alkotás forgatókönyvét is írja majd - 2000-ben debütált első nagyjátékfilmjével, a Szecska című filmmel, amely felkeltette Pitt érdeklődését.

A western Robert Hansen regényére a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford-ra épül, amely James bandájának egyik tagját állítja a középpontba, aki kezdetben bálványozza a vadnyugat leggyorsabb pisztolyhősét, ám végül ellene fordul, amikor úgy gondolja, hogy ő is el tudná vezetni a bandát, s ezért hátba lövi a legendát.

A Plan B. társaság ezen kívül két másik filmes projektben is érdekelt. Az egyik az 1975-ös tévésorozatra épülő The Hatfields and the McCoys Michael Mann rendezésében, a másik Martin Scorsese által jegyzett Szigorúan piszkos ügyek, amelyben Pitt is szerepel majd.