A passió-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Lezárult az [origo] filmklub játéka, mely több mint 2200-an vettek részt. Tudja meg, egyike lett-e azon szerencsés nyerteseknek, akik premier előtt tekinthetik meg Mel Gibson A passió című filmjét március 24-i vetítésünkön!
Vágólapra másolva!

A Bibliából is ismert történet az Utolsó vacsorától Júdás árulásán és Jézus elítélésén keresztül egészen a keresztre feszítésig tart. Az arámi és latin nyelven forgatott film 25 millió dolláros költségvetését Mel Gibson a saját zsebéből finanszírozta, s a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően az már csaknem a bemutató napján behozta az árát, s a rákövetkező egy hét alatt több mint százmillió dollárt termelt. A szakértők szerint Mel Gibson akár 650 milliós bevételre is számíthat csak a jegyeladások alapján.


A film iránti fokozott érdeklődés már a bemutatója előtt megindult, annak érzékeny témája és mondanivalója miatt, amely részben magyarázat lehet a hatalmas sikerre. Gibson különböző katolikus gyülekezetek számára különvetítéseken mutatta be a James Caviezel és Monica Bellucci főszereplésével leforgatott alkotást, amely minden idők harmadik legjobb premierjét produkálta az Egyesült Államokban, maga mögé utasítva olyan kasszasikereket, mint A király visszatér vagy a Némó nyomában.

A nagy vitákat kiváltó alkotás olyan indulatokat korbácsolt fel, amelyek még II: János Pál pápa érdeklődését is felkeltették. A katolikus egyházfő ezért felkérte Mel Gibsont, hogy különvetítésen tekinthesse meg a Jézus szenvedéseit bemutató filmet.

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

James Caviezel és Sean Penn Az őrület határán című filmben játszottak együtt.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat várjuk szeretettel március 24-én szerdán 20 órára a Mammut mozi Körönd termébe (1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.):

Anohina Irina, Arany Szabó Viktor, Aszalos Laszlo Attila, Auber László, Babik Anna, Bakó Éva, Bakti Zoltán, Balázs Brigitta, Bodor Erzsi, Borsos Zsanett, Bulicza Pál, Csórik Etel, Czakó Béla, Czimbalmos László, Dániel Dóra, Dörnyei Marianna, Dr. Gálbory Gábor, Dr. Tutsek Zoltán, dr.Bánhidi Balázs, Dr.Storcz Gábor, Egyed Judit, Fehér László, Fekete László, Fischer Zsófia, Fogarasi Zsuzsa, Földi Barbara, Gajdácsi Glória, Gara-Édler Eszter, Gliba Attila, Gyuricza Zsanett, Hadzsi Ákos, Hajdu Kristóf, Hambalgó Mária, Hartdégen Bernadett, Horváth Borbála, Kálmán Miklós, Kaposi Ildikó, Ketipiszné Nagy Ildikó, Kis Gábor, Kobán Szilvia, Koráng Csilla, Kószó Anteusz, Kovács Viktor, Kovácsovics Judit, Kőhalmi Dániel, Kővágóné Nemes Hajnalka, Kreisz Balázs, Kutvölgyi Zoltán, Laczó Tibor, Lendvai Piroska, Locke Péter, Magyar Klári, Manninger Gábor, Marton Zoltán, Mészáros Imre, Orbán Attila, Pálvölgyi Gábor, Pribelszki Pál, Sandoly Szabolcs, Schmidt János, Schurk András, Simon Beáta, Stefán György, Szabó Virág, Székely András, Szekeres Szilvia, Sztanisits Alexandra, Takács Ágnes, Ternyik Etelka, Tóth Zsuzsanna, Turopoli Zsolt, Vadász Tibor, Vajda Laszlo, Vekerdi Krisztina, Vilendan Ágnes, Vörös Ferencné Anikó, Weisz Péter, Wintermantel Péter, Wittinger György, Zádor Gábor, Zahorán Mihály, Zahumenszky Dávid

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!