Vágólapra másolva!
A világszerte óriási sikernek örvendő Szex és New York című, immár befejezett sorozatból készülő egész estés játékfilm megvalósulása veszélybe kerülhet a főszereplők anyagi követelései miatt.
Vágólapra másolva!

Mint azt az [origo] filmklubban korábban olvashatták, a sorozat producere, Michael Patrick King májusra készül el a tervezett alkotás forgatókönyvével. A négy főszereplő hölgynek a jogdíjak felett rendelkező HBO 5,4 millió dollárt kínált fel, megfejelve a bemutató utáni bevételek bizonyos százalékával. Azonban Sarah Jessica Parker és Kim Cattrall fejenként 14,4 millió dolláros gázsit követelnek a százalékok mellé. Ez azonban azt a kellemetlen helyzetet teremtette, hogy a készítőknek lehet, hogy el kell állniuk a film elkészítésétől.

"A két színésznő olyan követeléseket támasztott, amelyeket egyszerűen képtelenek lennénk kielégíteni" - nyilatkozta az HBO egyik vezetője. "Sajnos nem áll rendelkezésünkre egy átlagos Steven Spielberg-produkció költségvetése, így ha nem elégszenek meg az eredetileg felajánlott összeggel, akkor a Szex és New York filmet nem fogjuk tudni elkészíteni, az ugyanis nem lenne ugyanaz két eredeti főszereplő nélkül."

A férfifaló manhattani négyes másik két tagja, Cynthia Nixon és Kristin Davis már megegyeztek a kábelcsatornával, így most a Carrie Bradshaw-t és Samantha Jonest alakító színésznő döntésén múlik, hogy viszontlátják-e a vásznon kedvenceiket a rajongók.