Vágólapra másolva!
Amerika legnagyobb élő filmrendezője a New York bandái után a hongkongi bandákat mutatja majd be következő filmjében.
Vágólapra másolva!

Scorsese nemrégiben fejezte be a The Aviator című filmet, amely Howard Hughes rendező életét viszi vászonra. A filmes munkásságát feldolgozó műben olyan sztárok szerepelnek, mint Leonardo DiCaprio, Cate Blanchett, Kate Beckinsale, illetve a No Doubt énekesnője, Gwen Stefani. A Taxisofőr-t is jegyző Scorsese pedig azóta már tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy elkészíthesse a jelenleg a magyar mozikban is futó Szigorúan piszkos ügyek című hongkongi alkotás amerikai remake-jét.

Az Ázsiában nagy sikert arató, Wu jian dao címre keresztelt alkotás amerikai változatában producerként közreműködik majd Brad Grey, Jennifer Aniston és Brad Pitt is. Utóbbi állítólag a film főszerepén is gondolkodik.

Az eredeti, több filmes díjjal is kitüntetett dráma a hongkongi rendőrség és a velük folyamatos harcban álló triádok macska-egér játékát mutatja be két beeépített ember szemén keresztül. A rendőrségnél téglaként dolgozó maffiamegbízott s a maffia emberei között tevékenykedő titkosrendőr mindent elkövet, hogy lebuktassa a másik oldalon tevékenykedő árulót, miközben mindkettőjüknek el kell kerülniük a lelepleződést.

Az angolul Infernal Affairs címre keresztelt film forgatókönyvét az a William Monahan írja, aki Ridley Scott készülőfélben lévő, keresztes lovagokról szóló Kingdom of Heaven című filmjén, illetve a Jurassic Park negyedik részén is dolgozott.

Egyelőre nem tudni, hogy Scorsese a New York bandái-t is jegyző Miramaxszal dolgozik-e majd a filmen, annyi biztos, hogy trilógiává bővített hongkongi film egyesült államokbeli és nemzetközi terjesztési jogait jelenleg ez a filmstúdió birtokolja. Az eredeti Szigorúan piszkos ügyek az utólag elkészített, a történet előzményeit feldolgozó filmmel, s a tavaly bemutatott harmadik epizóddal együtt valósággal tarolt a hongkongi mozik pénztárainál.