Identitászavar kínai módra

Vágólapra másolva!
A Szigorúan piszkos ügyek a hongkongi filmgyártás legfrissebb és eleddig legnagyobb sikere. A Szemtől szembe stílusát idéző krimiben két tégla kergeti egymást a távol-keleti metropolisz utcáin, miközben egyre jobban belekavarodnak felvett énjeik és a valóság kusza szálaiba.
Vágólapra másolva!

A Wu jian Dao eredeti címet viselő alkotást kevéssel 2002 karácsonya előtt mutatták be Hongkongban, s a két zsaru fordulatos története hamarosan minden rekordot megdöntött a térségben. A film bevételei csak az egykori brit gyarmat nézőinek köszönhetően meghaladták a 7 millió dollárt, s tekintve, hogy a Kínához visszacsatolt városállam lakossága is 7 millió körül mozog, ez kiemelkedő eredménynek tekinthető.

A feszültséggel és izgalommal teli alkotás két rendőr történetét meséli el. A film hangulatát kiválóan lefesti eredeti címének jelentése, A Wu jian útja - a Wu jian a buddhista mitológia szerint a pokol legsötétebb körét jelenti. Egyiküket, Chant (Tony Leung Chiu Wai játsza, az Édes2kettes és a Szerelemre hangolva sztárja) látszólag eltanácsolják a rendőrakadémiáról, pedig valójában a fiú képességei a legkiemelkedőbbek. Titkosügynökként beépül Hon Sam maffiavezér belső köreibe, s innen küldi jelentéseit felettesének. Lau viszont éppen Hon embere, aki az iskolát kijárva fényes karriert fut be a rendőrségnél. Mindeközben nem mulasztja el Hont informálni a zsaruk terveiről. A történet izgalmas fordulatot vesz, amikor a két téglát saját főnökeik megbízzák, hogy találják meg, ki az áruló a két szervezetben. Eközben mindketten vért izzadva dolgoznak azért, hogy megtalálják a másik oldalon tevékenykedő tükörképüket.

Ami a filmet valóban különlegessé teszi a távol-keleti filmgyártás darabjai közül, az a realizmus, részletesség, a karakterek kidolgozottsága, amely megmutatja a maffia és a korrupció szövevényes labirintusában bolyongó két férfi azon oldalát is, amelynek semmi köze a rendőrjelvényhez és a kokainminták kóstolgatásához.

Forrás: Mokép

Bár a tégla motívuma már lerágott csontnak számít a krimik történetében, a Szigorúan piszkos ügyek ügyes csavarral duplázza meg a téglák számát, ezzel fokozva az izgalmakat. A film egyik legerősebb jelenete, amikor a rendőrségi rajtaütés során a két férfi másodpercről másodpercre továbbítja az információkat a maffia és a zsaruk mozgásáról. A történet pedig a hollywoodi happy endingeken edződött filmnézők számára üdítően végződik, s ez nem azt jelenti, amire gondolnánk.

Összegezve: a Szigorúan piszkos ügyek, bár valószínűleg nem lesz az év filmje, feltétlenül megér egy mozijegyet, annál is inkább, mert a távol-keleti filmiparnak sajnos csupán kevés darabja jut el ide hozzánk, s örvendetes látni, hogy a mostanában inkább olcsó B filmeket ontó hongkongi stúdiók ilyet is tudnak. A krimi egyébként bevételeit tekintve a Jet Li és a Tigris és Sárkány-ban szereplő Zhang Ziyi részvételével leforgatott grandiózus eposz, a Hero bevételeit is felülmúlta Hongkongban, s ez már önmagában okot adhat arra, hogy az első osztályú alkotások között tartsuk számon.

Andersen Dávid