Vágólapra másolva!
Az Amerikában című film nem az első, mely ír bevándorlók történetét meséli el. Jim Sheridan alkotása azonban annyira személyes és olyan érzelemgazdag, hogy talán minden eddiginél átélhetőbbé teszi az élményt - szinte képtelenség könnyek nélkül végignézni a filmjét. Az egyik legismertebb ír származású hollywoodi rendező ugyanis ezúttal saját magáról mesél.
Vágólapra másolva!

Az Amerikában élő nemzetiségek közül valószínűleg az írek alkotják azt a csoportot, akik a legmélyebben őrzik gyökereiket, és annak ellenére, hogy tökéletesen asszimilálódnak az Egyesült Államok kultúrájába, értékrendjébe, büszkén vállalják és hirdetik identitásukat. Az ír bevándorlás különböző szakaszairól, időszakairól számtalan film született (pl. New York bandái, Túl az óperencián), és még több alkotásban bukkan fel az ír nemzettudatot képviselő figura (pl. Az utolsó éjjel, Titokzatos folyó).

Ezeket a produkciókat nem is feltétlenül írek készítik, csak olyan filmesek, akik az amerikai társadalom szerkezetét, mozgatórugóit kutatják - mint pl. Martin Scorsese, Spike Lee vagy Clint Eastwood. De természetesen elismert ír alkotók is dolgoznak Hollywoodban, akik szintén sokat tesznek az ír identitás megőrzéséért. Egyikük Jim Sheridan, aki 1982-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, és mindegyik azóta készült filmje ír tematikát dolgoz fel. Az elsőt 1989-ben készítette A bal lábam címmel, amelyért 5 jelölést kapott - ebből kettőt díjra is váltott.

Egy évvel később forgatta A rét című alkotást Richard Harris főszereplésével, az ír földművesek és az amerikai vasútépítők konfliktusáról. 1993-ban került a mozikba az Apám nevében című filmje, mely a korabeli ír harcokat dolgozta fel egy valós történet alapján. Ezért az alkotásért 7 Oscar-jelölést kapott - díjat azonban nem vihetett haza. Majd 1997-ben készült A bunyós című munkája, mely egy börtönbe zárt IRA-aktivista szabadulását és újrakezdését meséli el. (Ez volt a harmadik filmje Daniel Day-Lewis főszereplésével.)

Mindeközben Sheridan a The Hell's Kitchen nevű filmgyártó cégén keresztül aktív támogatója az ír filmgyártásnak is, így például producere volt a Véres vasárnap című többszörös díjnyertes alkotásnak.