Vágólapra másolva!
Bár Tarantino félbevágott akciófilmjének befejezését eddig tisztázatlan okokból április 16-ára tolták át, már letölthető egy rövidke ízelítő a filmből, amelyben a bosszúálló Menyasszony, Uma Thurman végre leszámol egykori főnökével és szeretőjével.
Vágólapra másolva!

A Kill Bill Vol. 2 előreláthatóan hosszabb lesz az első epizódnál, így a film teljes hossza akár a négy órát is elérheti. Egyes feltételezések szerint az eredetileg decemberre tervezett bemutatót azért tolták át a 2004-es esztendőre, hogy kétszer annyi esélye legyen az Oscar-átadásokon. Sokan attól tartanak, hogy a filmek "darabolása" bevett szokássá válik a filmstúdiók körében, arra sarkalva ezzel a nézőket, hogy kétszer látogassanak el a mozikba, ami dupla bevételt jelentene számukra. Azonban ez a gyakorlat meggátolhatná a stúdiók vezetőit - mint jelen esetben Harvey Weinstein Miramax-főnököt - abban, hogy a nagyobb kereskedelmi siker érdekében számos részletet kivágatnak a filmekből.

Tarantino negyedik filmjének második részében - vagyis ötödik filmjében - sor kerül a végső leszámolásra az első rész elején helybenhagyott Uma Thurman és egykori munkaadója, a David Carradine által alakított Bill között. Előtte azonban a Menyasszony bosszút áll korábbi munkatársain is, akik szintén részt vettek esküvőjének vérfürdővé változtatásában. Az első részben a Fekete Mamba kódnevű bosszúálló már véget vetett a Vivica A. Fox által játszott Vernita Green és a Lucy Liu által megformált maffiavezér, O'Ren Ishii életének. A második epizódban a Daryl Hannah által életre keltett félszemű Elle Driver, Bill testvére, a Michael Madsen által játszott Budd és természetesen maga Bill "kerül terítékre".

A forgatásokról kiszivárgott hírek szerint a csapat utolsó női tagjával, Elle Driverrel egy igencsak szűk helyen csap majd össze a Menyasszony, ahol különféle válogatott eszközökkel igyekeznek egymást harcképtelenné tenni. A Buddal folytatott küzdelem pedig annyira brutálisra sikeredett, hogy az amúgy sokat látott Michael Madsen - aki Tarantino debütáló alkotásában, a Kutyaszorítóban címűben egy borotva segítségével kínozta meg áldozatát - gyomra egyszerűen felmondta a szolgálatot.

Régi ismerősök is visszatérnek majd a vászonra, mint az első rész őrült bérgyilkosa, az iskoláslány Go Go Yubari, illetve a Samuel L. Jackson által alakított zongorista, aki csupán egy másodpercnyire volt látható az első epizódban. A rendező maga is szerepet vállalt a filmben, mint az egyik szereplő - a vélhetően újabb rajzfilmbetétben megjelenő Pei Mei - szinkronhangja. Míg az első rész a hetvenes-nyolcvanas évek távol-keleti harcművészfilmjei előtt tisztelgett, a második felvonás a spagettiwestern műfaja előtt emel majd kalapot.