Vágólapra másolva!
A Tizenhárom című film a Családi kör sorozat egy amerikai mutációja. A történet valóság alapú, a konfliktus egyszerre családi és társadalmi, a stílus didaktikus. Nagyon nehéz ilyen programszerű filmet nagyszerűen megcsinálni. A legtöbb csapdát az alkotók kikerülték, de a reményt a redőnyön beszűrődő napsugár szimbolizálta.
Vágólapra másolva!

A Tizenhárom című film az amerikai kamaszlányokra leselkedő veszélyekről szól. Megmutatja, hogy a szemétbe dobott Barbie után mihez nyúlnak a lányok, de nem esik túlzásba. A filmnek egyszerre erénye és hátránya a realizmusra törekvés. Erénye, mert hihető marad tőle a dokumentum-szerű megközelítés. Ilyen-olyan bosszantó dolgok történnek, de a vásottság sohasem lesz megdöbbentően durva. A kislányok lopnak, de nem rabolnak; szopnak, de nem dugnak; füveznek, de nem heroinoznak; rosszul tanulnak, de nem rúgják ki őket; szemtelenek a szüleikkel, de eszükbe sem jut megölni őket; falcolnak, de nem halnak meg. E mértékletes duhajság hihetővé teszi a történetet, de mégsem válik elég személyessé a romló tinik korpa közé keveredése. A teljes brutalitás ábrázolása nyilván könnyebb, mert ha önmagában sokkol a kép, akkor sokszor már ez is elég. Itt azonban problémát jelent az igazi feszültség gerjesztése, mert az átlagosnál csak viszonylag erősebb szörnyűség csak akkor fáj, ha a szereplők elhitetik, hogy nagyon fontosak a számozott széken szorongónak.

A Tizenhárom lányai pedig nem segítenek eléggé, hogy igazán szorongjon a néző. Nagyon erősek az oktató pillanatok. Már-már tolakodó a reklámok egyértelmű hibáztatása, a gyerekeikkel nem törődő, zavaros életű szülők felelőssége, a tanárok tehetetlensége, és a felszínesség divatja. Távolítanak az olyan sémák, mint a reményt szimbolizáló napsugár az ágyon, apu elfoglaltságot jelentő folyton csöngő mobiltelefonja. Az általános és kiszámítható felelős megmutatása eltávolít a szenvedő alany sebzett lelkétől. Nem látjuk a züllés mérgének belső rombolását, csak a tünetek kiteljesedését. Ez pedig csak akkor borzongató, ha teljes a romlás. Így éppen a személyesség varázsa lehet csak a módszer, a figyelem teljes megragadására.

Forrás: Intercom

Pont ezért bátor vállalkozás a Tizenhárom, még ha nem is lett sokkal több színes tanmesénél. Tartuffe története igen régi, és érdekes, ahogy tinilányok kaliforniai világába fészkelődik, hiszen a betolakodó kamasz főszereplő emlékeztet a rokokó imposztorra. Sok pillanat igazán jól sikerült, a kislányok görcsös felszabadulni akarása több jelenetben remekül átélhető. Az események is hitelesek, se túl extrém, se nem prűd a film. A kamera sokszor lekerül az állványról, szabadon mozog, erősítve a dokumentum-élményt, máskor pedig klipszerű gyors vágások illeszkednek a túlpörgetett popkultúra túlzásaira figyelmeztető üzenetre. Kifejezetten barátságos ötlet volt nem elvetemült, vagy túl szigorú családba helyezni a hőslányt. Remekül sikerült átalakulása kislányból menő csajjá. Az egyik legjobb jelenet éppen erről a változásról szól: a hirtelen önjelölt felnőtté váló, nagyon nőiesen öltözött lányok ülnek a pokrócon, s odatelepszik a régi barátnő, aki gyermeknek tűnik félszeg közeledésével és őzikés pólójával, és próbálná a régi, gyerekvilágból megmaradt barátságot ápolni, de otthagyják szegényt, mint a tegnapelőtt dédelgetett macit.

Az itteni mozilátogatónak különösen érdekes lehet, hogy a megtévedt bakfisok Kaliforniában ízlelgetik a szabadosság hamvasságukhoz mérten túlzott tágulását. A hangsúlyozottan szegény, egyedülálló anyának itt csak egy Volvo 740-esre telik, a nap mindig süt, a családi drámáknak gondozott pálmák a kecses tanúi. Ha a történeten és a tanulság mellé bonyolult lelket is kaptak volna a lányok és anyák, akkor igazán jó mozi volna a Tizenhárom.

dr. Igó