Végre elkészülhet Douglas Adams könyvének adaptációja

Vágólapra másolva!
A Galaxis útikalauz stopposoknak című kultuszkönyv több mint 25 éve született. Egy korábbi minisorozat és egy rádiójáték kivételével a mű mozivászonra történő adaptációja már hosszú évek óta húzódik, azonban most végre elkészülhet a tragikusan fiatalon elhunyt Adams könyvének filmváltozata.
Vágólapra másolva!

Egy néhány évvel ezelőtti hír szerint a mozifilm főszerepét Jim Carreyre bízták volna, azonban ez az alábbi értesülések ismeretében kacsának tűnik. A legújabb hírek szerint ugyanis két ismert brit színész szerződött le a produkcióra, mindkettőjük feltűnt a nemrégiben bemutatott Igazából szerelem című romantikus vígjátékban. A kiégett rocksztárt alakító Bill Nighy az Útikalauz-ban Szlartibartfaszt, a bolygótervező öregember, a főszereplő Arthur Dentet játszó Martin Freeman pedig John képében jelent meg a vásznon. Utóbbi egyébként az Angliában nagy sikerrel vetített The Office című BBC-sorozat egyik arca is, ezen kívül látható volt az Ali G Indahouse című brit vígjátékban is..

"Nagy rajongója vagyok a könyvnek, s az emberek akik a filmen dolgozni fognak, nagyon lazák, s úgy vélem, jó munkát fognak végezni" - nyilatkozta Nighy. "Kiváló a forgatókönyv, amely nagyon hűen dolgozza fel a könyvet. Az összes poén ül, s nem akármilyen poénokról van szó. Csodálatos. A jelenleg rendelkezésre álló technológiával pedig már lehetővé válik, hogy ne csupán egy szórakoztató vígjátékot, hanem egy nagyon látványos, izgalmas filmet készítsünk el."

Bár a lehetséges rendezők személyét egy ideig homály övezte, mostanra úgy tűnik, a produkciós csapat kezd végre összeállni. Sokáig szó volt róla, hogy az Austin Powers-filmeket jegyző Jay Roach ül majd az Útikalauz rendezői székébe, ám ő kilépett a projektből, hogy egyéb munkákba fogjon. A legutolsó bejelentés szerint pedig a Disney és a Spyglass által menedzselt filmet a videoklipek rendezésével foglalkozó rendezői csapat, a Hammer & Tongs jegyzi majd, amelynek két meghatározó arca Garth Jennings és Nick Goldmith, akik többek között a Blur Coffee and TV című számához készítettek klipet.

"Végre feldolgoztuk a történetet és leszerződtettük ezeket az ügyes angol srácokat, hogy biztosítsuk, hogy a film vizuálisan kreatív, ezenkívül a mai fiatalok számára is humoros és érthető legyen, s mindeközben hűen ápolja Douglas emlékét" - nyilatkozta a Varietynek a Spyglass egyik szakembere, Roger Bimbaum.

A hírek szerint jól sikerült forgatókönyvet Douglas Adams és Josh Friedman jegyzetei alapján az a Karey Kirkpatrick írta, aki a Csibefutam című animációs filmen is dolgozott. A tragikus hirtelenséggel, 49 éves korában elhunyt írót valószínűleg producerként jegyzik majd a filmben. A premiert 2005-re tervezik, s a legfrissebb értesülések szerint a forgatások egy része Izlandon zajlik majd egy gleccseren. A helyszín érdekessége, hogy a hamarosan elkészülő új Batman-mozit is itt forgatják majd.