Utazzon Amerikába a Filmklubbal!

Vágólapra másolva!
Különleges utazásra invitáljuk az [origo] filmklub január 27-i vetítésén, ahol egy keserédes családi történetet mutatunk be, két kislány szemén keresztül, s ez nem más, mint a személyes élményeiből is táplálkozó Jim Sheridan rendező legújabb filmje, az Amerikában. Játsszon és nyerjen tengerentúli utazást erre a közel két órára!
Vágólapra másolva!

A rendező az Amerikába bevándorló fiatal ír család életét mutatja be, kontrasztba állítva a gondokkal szembenéző felnőttek és a tágra nyílt szemmel ámuló kislányok világát. Azonban ahogy a film halad előre, kiderül, a gyerekek látásmódja közelebb áll a valósághoz, mint gondterhelt édesapjuké.


Az amerikai álom alapja, hogy mindent elölről lehet és kell kezdeni. Csakhogy ez nagyon nehéz, ahogy ezzel a két ír emigráns, Johnny (Paddy Considine) és Sarah - a Különvélemény-ből is ismert Samantha Morton - is szembesül, miközben a modern kori Manhattan utcáit róják két álmodozó kislányukat hurcolva maguk után. Sokáig tart, mire felfedezik és megértik ezt a birodalmat, ami legalább annyira komikus és változatos, amennyire furcsa és veszélyes. A család előtt egy szédítően új jövő lehetősége villan fel, de először le kell számolniuk a múlttal, ami mindannyiukat kísérti.

Jim Sheridan rendező saját bevallása szerint legszemélyesebb filmjéhez a valós életből is merített ötleteket, a forgatókönyvet két lánya, Naomi és Kirsten segítségével írta. Az Amerikában című film keserédes képet ad a Nagy Olvasztótégelyről, ahol a fájdalom és a szeretet különös egyvelegét fedezhetik fel mindazok, akik velünk játszanak és eljönnek az [origo] filmklub január 27-i vetítésére.

Válaszoljon a következő kérdésre, és vendégül látjuk egy mozizásra partnerével együtt!

Hány filmben dolgozott együtt Jim Sheridan és Daniel Day-Lewis?

A) Egy
B) Kettő
C) Három

A helyes megfejtést beküldők közül 120 játékost sorsolunk ki, akiket meghívunk a Kossuth moziban január 27-én 20 órától kezdődő vetítésünkre. Az előadásra jegyet vásárolni nem lehet.

A játék egyfordulós, ideje: 2004. január 7. - 2004. január 25. A sorsolásra 2004. január 26-án kerül sor. A játékban az Axelero Rt. munkatársai nem vehetnek részt.

A megfejtéseket a [email protected] címre várjuk, a nyerteseket válaszlevélben értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel önben a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheti.