Elképzelte

A Swimming Pool című filmben a frusztrált, de érzékien véres fantáziával megáldott hölgy gondolatai megelevenednek, és násszal egybekötött haláltáncot járnak. A filmben az összes misztikus-pszicho zsargont összekutyulták, törpétől a vérfoltig, sok mezítelenség és izgatás közé vágva a félelem kockáit. Borzongás azonban nincs, csak egy idősödő asszony enged meg néha kicsit merészebb ötleteket.

Tudat alatt, tudat alatt, három varjú kaszál: a szex, az erőszak és a drog sötét szárnyasai csaponganak az Agatha Christie-szerű asszonyban. Ezek közül szexet látunk a legtöbbet. A hűvös brit nyugalom a nénivé alakuló nőben a francia napfényen olvadni kezd, és kiderül, hogy ő is arra gondol. Hogy az egyszerű esemény izgalmasabb legyen a vásznon, ehhez kicsit megkavarták a nézőt: a képzelet és a valóság határa nincs nyomjelző rakétákkal, szögesdróttal összekötött póznákkal kijelölve. Mindenkinek ki kell találnia, honnan van szaga a lucskos testnek, és honnan a káprázat a felizgatott hulla. Ennél sokkal több szórakozást nem enged a nézőnek a film, és ettől kicsit unalmassá válnak a jelenetek. Még akkor is, ha gyönyörű testű lány nyúl magához, csobban mezítelenül vízbe és kíván magába férfiakat. A misztikusnak készült történet megelégszik néhány elhallgatással, egy-egy utalással, és olyan toposzokkal, mint a már említett törpe, a furcsa kertész, vagy a titkos elmebaj.

Az utolsó két jelenet sebesen nyújt kulcsot a Swimming Pool ördöglakatához, de nyugodtan lehet tűnődni még a vetítőtermen kívül is. Szerintem a tükörszerű mozgás a lényeg az utolsó pillanatban: a felettes én köszönti elnyomott sziámi testvérét ekkor, de nem leszek ennél egyértelműbb én sem.

Az a baj ezzel a pszicho-erotikus-thrillerrel, hogy meg sem közelíti a Twin Peaks nagyszerű kavalkádját vagy a Pszicho izgalmát, hogy a hirtelen felötlött távoli párhuzamokat soroljam. A bizarr és hétköznapi világok váltakozásainak lüktetése sem ad elég feszültséget, a fantázia világa nem elég bátor, a valóság pedig pont arról szól, hogy nem történik semmi. A közhelyek csak annyira torzítottak, hogy éppen ne legyen ciki a film, de szimbolikusnak szánt sugallatai nem meggyőzőek.

Amitől azonban mégis érdekes lehet, az a gúny, amit hol erősebben, hol éppen csak érezni lehet a vásznat nézve. A szerencsétlen besavanyodás felett érzett káröröm. Cinikus figyelmeztetés, hogy elképzelhető olyan helyzet, amikor az a legizgalmasabb kaland, hogy öreg, izzadt, bizonytalankodó kérges tenyér tapad az ápolt ötvenes szeméremdombra, hősi önfeláldozásként. Utalás arra, hogy titokban a megaláztatásokra is buja örömmel tudunk gondolni, ha elég izgalmasak.

Bár nem lassú a film, mégis inkább türelmeseknek ajánlom jó szívvel, akik szeretnek kérődzeni a vénlányok kicsit mocskos fantáziáin.

dr. Igó