2004 - a magyar film éve

Nincs okunk a nyafogásra. Sok magyar film került a mozikba 2004-ben, és rengetegen voltak rájuk kíváncsiak. A mintegy 20 játékfilmre majdnem másfél millióan. A hozzánk hasonló méretű, lakosságszámú országok javát ezzel lehagytuk - nem számítva persze Dániát, ahol nemzeti kincs a dogma. Mi ugyan még nem akadtunk rá az új nemzeti sajátosságra (a szoció-depressziós filmek kora hál' Istennek letűnt), de a próbálkozások ígéretesek és számosak.

Az évet Herendi Gábor önirónikusnak szánt történelmi komédiája, a Magyar vándor nyitotta, melyről ugyan sok jót nem mondott a kritika, annál lelkesebben voksolt rá viszont a közönség. A Valami Amerika nézőszámát ugyan nem sikerült reprodukálnia, de legalább magasan indította a 2004-es szezont. Herendi pedig úgy döntött, tehetségét a továbbiakban Amerikában kamatoztatja - persze, csak ha van ott rá vevő.

Az év első - és legfontosabb - filmes eseménye, a Filmszemle mintegy előre jelezte, hogy ezek után mire számíthatunk. Egyértelműen kiderült - noha a szakma összetartása és szolidaritása erősen ellene dolgozott a jelenségnek -, hogy időszerű, színvonalas filmre jelenleg csak a legfiatalabb generációtól számíthatunk. A Szemle négy befutója Antal Nimród (Kontroll), Fliegauf Benedek (Dealer), Hajdú Szabolcs (Tamara), és Török Ferenc (Szezon) volt, a legfontosabb díjakat mégis két középgenerációs, Janisch Attila (Másnap) és Böszörményi Zsuzsa (Mélyen őrzött titkok) vihette haza. Sebaj. Ők ezt afféle megelőlegezett kárpótlásnak tekinthetik: filmjeiket ugyanis a nézők már kevésbé díjazták.

A fiatal filmesek munkái viszont taroltak a mozikban - amihez hozzácsapódott a filmszakmába tékozoló fiúként visszatért Árpa Attila Argó, és a Novák Erik-Gauder Áron páros Nyócker! című munkája is. De róluk majd később - az "outsiderek" egy külön kategória.

A Kontroll-t nem lehet együtt említeni a többivel, mert ténylegesen nagyobb sikert aratott még az erős mezőnyön belül is. Antal Nimród győzelmének egyik mozgatórugója a jó időzítés lehetett - a sok művész-, és a néhány nagyon kommersz alkotás után elsőként tudott mutatni valamit, ami sem az egyik, sem a másik skatulyába nem helyezhető, mégis mindkettő értékeit hordozza. És külföldi sikere sem elhanyagolható: tucatnyi ismeretlen filmfesztivál fődíja mellett azért Cannes-ból sem tért haza üres kézzel, az Európai Filmakadémia legjobb rendezőjének járó jelölése pedig még a díj nélkül is nagy dicsőség. Antal Nimród teljesen logikusan döntött úgy, hogy ő is inkább az USA-ban folytatja.

Persze voltak az évnek nagy bukásai is. Az egyiket a korábban nagy tehetségnek tartott Salamon András könyvelhette el Getno című filmjével, mely az Amerikába szakadt magyarok vergődését volt hivatott bemutatni. Remélhetőleg Salamon csak hibázott, és a Zsötem-ben mutatott tehetségét, vagy a Közel a szerelemhez című filmben megvillantott szakmai tudását legközelebb hozni tudja. A másik bukás csak azért nem szólt ekkorát, mert a rendezőnőnek nem kellett nagy elvárásokkal megküzdenie: Cantu Mari Rózsadomb című filmje a Szemle konzervatív zsűrije szerint is a negatív példa arra, milyennek kell lennie a magyar filmnek.

Salamon és Cantu, Janisch és Böszörményi, végül a Bolondok éneke rendezőjeként debütáló Bereczki Csaba szerencsétlen generáció: két nagy filmes nemzedék közé esnek: Gothárék után érkeztek, de mire előjöhettek első munkáikkal, addigra már itt volt Mundruczó, Fliegauf, Hajdú Szabolcs, Török Ferenc, Pálfi György, és többi fiatal. A manapság moziba járó közönséghez ők sokkal nehezebben találnak utat, hiszen 15-20 évvel idősebbek. Ráadásul a film egészen mást jelent ma, mint amiben ők felnőttek.

Keresztes Felícián és Thurzó Barbara a Dealer-ben

A mai filmhez sokkal jobban értenek azok, akik csak a moziban ülve, nézőként tanultak. Bár Árpa Attila producer szakon sokáig látogatta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, első rendezői munkáján, az Argó-n egyértelműen látszik, hogy Tarantinótól, Guy Ritchie-től és hollywoodi mesteremberektől tanulta a szakmát. Az Argó nem robbantott kasszát, de tisztességes nézőszámot produkált (jóval meghaladta a 100 ezret), Árpa Attilának pedig elég önbizalmat adott ahhoz, hogy most már filmrendezőnek tekintse magát.

Szintén a modern igények kielégítésére, és a kor szellemiségével összhangban készült a Nyócker! című egészestés animációs film, amely kísérletet tesz arra, hogy a budapesti roma-gettó lakóiból hőst faragjon. Ugyanezt a célt tűzte ki maga elé a Rap, revü, Rómeó alkotógárdája is, csak nekik nem sikerült.

A filmszakma öreg rókái közül idén ketten bizonyították, hogy "nem csak a húszéveseké a világ", mindketten külföldi koprodukcióban. Mészáros Márta Nagy Imre-filmje, A temetetlen halott, és Szabó István Csodálatos Júliá-ja azért fontos filmélmény, mert még a fiatal tehetségekben bővelkedő országnak is szüksége van olyan nagy mesterekre, akik lépést tudnak tartani a korral. Mészáros és Szabó jelenléte, munkái, szakmai tudása, ízlése és erkölcse ma is érvényes és pótolhatatlan.

Jeremy Irons és Annette Bening a Csodálatos Júliá-ban

Év végére azonban a súlyos gondolatok helyett a kommersz jut nekünk, idén garmadával. Itt az Állítsátok meg a Terézanyut!, Koltai Róbert Világszám!-a, és A miskolci boniésklájd. Csupa olyan közönségfilm, amelyre legalább akkora szükségünk van, mint Groó Diana hagyománytisztelő, misztikus Csoda Krakkóban-jára. Mert decemberben azért járunk moziba, hogy kiheverjük a karácsonyi hajszát, elszakadjunk a hétköznapoktól, és erőt kapjunk a jövő évre. Idén végre a magyar film is életkedvet, hitet, önbizalmat ad.

Gyárfás Dóra