Vámpírok garázdálkodnak a metróban

Vágólapra másolva!
Jessica Biel a Penge harmadik részében mutatja be, mire képes. Az internetről letölthető filmrészletben a 22 éves bombázó egy csecsemővel a karján utasítja rendre a vérszívókat.
Vágólapra másolva!

A Wesley Snipes neve által fémjelzett magas fordulatszámon pörgő akciófilm-sorozat harmadik epizódjához érkezett. A Blade Trinity címre hallgató alkotásban Pengének ismét szembe kell szállnia vámpír fajtársaival az emberiség megmentése érdekében. A képregény-feldolgozás korábbi részeihez hasonlóan a történet itt is mellékesnek mondható, a hangsúly a látványos akciójeleneteken és kemény hangvételű zenei aláfestésen van.

A rendezői székben az a David Goyer foglal majd helyet, aki az előző két Penge-film történetét, valamint az 1998-as Dark City és a jövőre a mozikba kerülő Batman Begins forgatókönyvét írta. A címszereplő továbbra is a még mindig végtelenségig stílusos Snipes, de feltűnik a régi ismerős Kris Kristoferson is Penge mentora, Whistler szerepében. A már említett Biel kisasszony Whistler lányát, Abigailt alakítja, feltűnik majd az Édes kis semmiség-ből ismert Parker Posey is.

Az internetről letölthető pár perces jelenetben Abigail látható, karján egy csecsemővel , amint egy sötét metróállomáson szembekerül néhány vámpírral. A talpraesett lány azonban nem esik kétségbe, s amint a vámpírok elragadják a gyermeket, akcióba lendül. A vérszívók letépik a pólyát a babáról, ekkor azonban kellemetlen meglepetés fogadja őket: nem valódi gyereket tartanak a kezükben, hanem egy műanyag bábut, amelyik ráadásul szenteltvízzel permetezi be őket. Ez elegendő káoszt teremt soraikban, hogy Abigail elbánhasson velük.

Forrás: InterCom
Jessica Beal és David Goyer rendező a film forgatásán

A Penge harmadik részének története szerint a vérszívók összeesküvést szőnek a nappali fényre immunis Penge ellen, s mindeközben át akarják venni az uralmat. A Posey által alakított Danica feltámasztja évszázados álmából Drake-et, akit a vámpírok élére állít. A kilátástalan helyzetben Penge csatlakozik az emberekből álló vámpírvadász alakulathoz, a Nightstalkershez, és kezdetét veszi a végső leszámolás, amelynek tétje ezúttal nem több, mint az emberiség sorsa.

A Blade Trinity december 10-én debütál az Egyesült Államokban, a magyar mozikba előreláthatóan jövő év márciusában kerül.