Kidman helyébe egy hollywoodi csemete kerül

Vágólapra másolva!
Nicole Kidman és Kirsten Dunst lemondott szerepével debütál a mozik közönsége előtt Ron Howard rendező lánya, Bryce Dallas Howard. A fiatal színésznő beleszületett a showbusinessbe, eddig azonban csak színpadon játszott főszerepet.
Vágólapra másolva!

Bryce Dallas Howard igazi "showbiz-kölyök": Ron Howard rendező lánya. Édesanyja, nagyszülei és nagybátyja pedig színészek, így szinte természetes volt, hogy ő is ezt a mesterséget választja. Azt azonban már nemcsak tehetségének, de helyzetének is köszönheti, hogy két nagy rendező munkájában mutatkozhat be először a filmrajongóknak: M. Night Shyamalan és Lars von Trier új filmjében kapott szerepet.

Igaz, mindkét rendező másnak adott először lehetőséget, ám a híres színésznők végül visszaléptek. Shyamalan (Hatodik érzék, Sebezhetetlen, Jelek) a The Village című filmje női főszerepét először Kirsten Dunstra osztotta, de a Pókember sztárja később meggondolta magát, és kiszállt a projektből. Így került a képbe Bryce Dallas Howard, aki korábban csak két kisebb filmszerepet játszott: édesapja rendezésében, az Apollo 13-ban debütált (melyben gyakorlatilag csak statisztált), majd a Grincs-ben tűnt fel.

Tehetségére azonban a színházi szakma már felfigyelt: Shakespeare Ahogy tetszik című színművének női főszerepét (Rosalindát) alakította a New York-i Public Theatre-ben.

Második filmes főszerepét a napokban kapta meg Lars von Triertől, aki Nicole Kidmannel tervezett trilógiát forgatni. A három részes sorozat első darabját el is készítette Dogville címmel, a többiről azonban Kidmannek le kellett mondania egyeztetési problémák miatt. A második epizód, a Manderley női főszereplője így Howard lesz - döntött Von Trier. A film az Egyesült Államok déli részének rabszolgatartó társadalmát kritizálja, a forgatást mégis Dániában kezdik el márciusban. Addigra Howard épp befejezi a The Village (eredeti címén The Wood) felvételeit.