Colin Farrell szőkén és győztesen

Vágólapra másolva!
Megjelentek az első fotók Oliver Stone Nagy Sándor-filmjének forgatásáról, melyeken a címszerepet alakító Colin Farrell szőkén látható. A színész annak ellenére kapta meg a szerepet, hogy külsejét tekintve kicsit sem hasonlít a makedón vezérre.
Vágólapra másolva!

Bár Baz Luhrmann és Oliver Stone abban egyetértenek, hogy nem versenyeznek egymással a Nagy Sándor-filmek készítésében, az régóta biztos, hogy előbb Oliver Stone munkája kerül szalagra, majd a közönség elé. Ennek forgatása már meg is kezdődött, és a standfotók tanúsága szerint klasszikus történelmi film lesz.

Aktuális munkafázis

Oliver Stone a forgatás előtti hetekben a szokásos ideges izgatottságot érezte, és attól rettegett, hogy "kész katasztrófa" lesz a felvétel. Azóta szerencsére nincs ideje aggódni, mert már javában dolgozik. Kevesebb pénze van a produkcióra, mint kollégájának, ezért gyorsan kell cselekednie.

Baz Luhrmann egyelőre a nála megszokott pompás látványvilág kidolgozásánál tart. A helyszíneket - Marokkót, Jordániát és Thaiföldet - már feltérképezte, most zajlik a díszletek építése. A rendező addig a digitális effektek előkészítésén munkálkodik. "Azt akarjátok, hogy gyorsan elkészítsük, vagy azt, hogy jól?" - vágott vissza a türelmetlenkedő stúdiófőnököknek.

Párhuzamosan készülő Nagy Sándor-filmek

Cím:AlexanderEgyelőre nincs neki
Nagy Sándor:Colin FarrellLeonardo DiCaprio
Többiek:Rosario Dawson (Roxán), Anthony Hopkins (Ptolemaiosz), Angelina Jolie (Olimpiász), Val Kilmer (Fülöp), Jared Leto (Héfaiszton) Nicole Kidman (Olimpiász)
Rendező:Oliver StoneBaz Luhrmann
Költségvetés:130 millió dollár150 millió dollár
Bemutató:2004. november2005 ősze

Főhős

"Meg sem fordult a fejemben, hogy Colin Farrell játssza a főszerepet, mivel barna a haja" - nyilatkozta Oliver Stone, aki végül mégis az ír fenegyereknek adta a karaktert. Ugyan mindenképp szőke, brit színészt akart a szerepre, Colin is bekeveredett a próbafelvételekre, és karizmájával lenyűgözte a rendezőt. "Megvan benne a lázadás szelleme. Nagy Sándor különleges személyiség volt, egyedülálló képességekkel, és a lázadás tüze hajtotta belülről. Törvényt bontott, új szabályokat állított fel, és mindenütt érvényesítette is ezeket. Colin jó korban van a szerephez, jókor találkozott vele, és megfelelő testi adottságokkal rendelkezik a megformálásához."

"Leonardo - véleményem szerint - egyértelműen a legjobb választás" - nyilatkozta Baz Luhrmann az ő "Nagy Sándoráról", Leonardo DiCaprióról. "Ha a néző a vászonra néz, azt gondolja majd magában: 'Igen, 50 ezer ember követhette ezt az ikonszerű karaktert a sivatagon át és halt meg az ő nagy álmainak szolgálatában.' Ő a tökéletes választás - és ebben Martin Scorsese is egyetért velem."


Kölcsönös tisztelet

Stone és Luhrmann most nem foglalkozik egymással - csak a saját munkájukra koncentrálnak. Teljes egyetértésben tanúsítanak a másik filmes múltja iránt nagy tiszteletet, és egyetértenek abban is, hogy két teljesen különböző, önálló művészi alkotás születik a kezük alatt.