Matt Damon újra facér

Vágólapra másolva!
Matt Damon szakított barátnőjével, Odessa Whitmire-rel, aki egykor Ben Affleck személyi asszisztense volt. A pár régóta külön életet élt, és hosszú ideje egy óceán választja el őket egymástól.
Vágólapra másolva!

Matt Damon az elkövetkezendő fél évet Európában szándékozik tölteni, ahol nemcsak filmet forgat, de kedvére utazgat is. Egyelőre Prágában dolgozik a Grimm testvérek életét feldolgozó filmen, majd belevág A Bourne-rejtély második részének felvételeibe. Rég látta már kedvesét, Odessa Whitmire-t, aki Amerikában maradt, és épp egy butikot készül megnyitni New Yorkban.

Az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, hogy eltávolodtak egymástól, és a jövőt máshogy képzelik el. Egy közeli barátjuk így mesélt erről: "Idejét sem tudom, mikor láttam őket együtt utoljára. Matt Prágában forgat, Odessa New Yorkban nyit ruhaüzletet, Mattnek pedig lakása sincs New Yorkban. Meg nem is tervezi, hogy rövid időn belül visszatérne Amerikába. Utazgatni akar Európában, és legfeljebb egy-egy napra látogat majd haza."

A szakítással egy három éve tartó románcnak szakadt vége, és ez azt jelenti, hogy Mattnél mostantól az európai lányoknak több esélyük van.