Ethan Hawke becsületét a szeretője menti meg

Vágólapra másolva!
Ethan Hawke azért csalta meg feleségét, Uma Thurmant, mert az már rég elhagyta őt, és csak látszatházasságban élt vele - állítja a színész 22 éves barátnője, akivel legújabb filmje torontói forgatásán jött össze. A modell új megvilágításba helyezte a történteket.
Vágólapra másolva!

Uma Thurman és Ethan Hawke darabokban heverő házassága állandó témája lett a bulvársajtónak, mely hetente fedez fel új részleteket a szakítással kapcsolatban. A botrányt az robbantotta ki, hogy Hawke-t egy 22 éves modellel, Jennifer Perzow-val látták randizni legújabb filmjének forgatása idején.

Később a színész barátai úgy nyilatkoztak, Hawke teljesen begőzölt felesége és Quentin Tarantino viszonya miatt, mely Kill Bill című filmjük forgatása és jelenleg is zajló promóciója idején még szorosabbra szövődött. Elkeseredettségében menekült egy másik nő karjaiba, de már megbánta tettét.

Ezt támasztja alá a modell nemrég tett vallomása is, melyben részletesen beszámolt a helyzetről: "Nem ziláltam szét egy család életét. Az egész történet arról, hogy belegázoltam egy jól működő, szép házasságba - hazugság. Az igazság pedig az, hogy Uma volt, akinek ez a kötelék már nem jelentett semmit. Ethan imádja a családját, és egyáltalán nem könnyű számára elviselni, ami történt. Az első éjszaka, amikor találkoztam vele, elmondta, milyen gondjaik vannak a feleségével, és hogy egy ideje már külön is élnek. Nem volt rá okom, hogy kételkedjek a szavaiban. Annál is kevésbé, minthogy Ethan egyáltalán nem rejtegetett engem a nyilvánosság elől, sem pedig a barátai vagy a stábtagok elől. Több haverjának bemutatott, többek között Leonardo DiCapriónak is. Bizonyára volt rá oka, ha kiállt velem a nyilvánosság elé. És nem az, hogy egy szemét alak, aki felvállaltan megcsalja a feleségét. Hanem az, hogy egy elromlott házasságból lépett ki, amelyik jó ideje menthetetlennek tűnt. Ethan két lábbal jár a földön, intelligens és gondoskodó ember. És nagyon romantikus. Csak szép emlékeim vannak a Montrealban eltöltött közös napokról, mielőtt ez az egész ilyen csúnyán elfajult."

Mint az utolsó mondatból is kiderül, Jennifer Perzow már csak a múltra emlékezhet, mert Ethan Hawke és Uma Thurman - a legfrissebb pletykák szerint - újabb kísérletet tesz házasságuk megmentésére.