Vágólapra másolva!
"Merjünk balfaszok lenni" - foglalta össze a Terézanyu lényegét Rácz Zsuzsa a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol Terézanyu nőt (t)akar! - film készül Terézanyu életéről címmel kulturális estet szerveztek. Bár az összejövetel témája a "Nemi szerepek változása a XXI. század társadalmában" volt, Rácz Zsuzsa nem térhetett ki a könyvének megfilmesítésére vonatkozó kérdések elől.
Vágólapra másolva!

A film előkészületei jelenleg a forgatókönyv véglegesítésénél tartanak, melyen az írónő Rigó Bélával dolgozik. Saját bevallása szerint vért izzad a karakterekkel, hiszen a könyv megírásakor a történet őszinteségére és hitelességére helyezte a hangsúlyt, és nem a cselekmény ívére. A jellemrajzok így nem lettek száz százalékig pontosak - aminek most issza a levét. A könyv és a film között tehát várhatóan nagy különbség lesz.

Rácz Zsuzsa elmesélte, hogy az előkészületek során volt olyan stádium is, amikor úgy tűnt, néhány "micimacsót" költségvetési okokból ki kell dobni a történetből. Végül mégis több férfi közül választhat majdan a hősnő, mert nem akarják a hagyományos szerelmi háromszögre szűkíteni a filmet, inkább megmaradnak a könyv tágabb értelmű, útkereső jellegű partnerkeresésénél.

A címszerepet az I love Budapest-ből ismert Hámori Gabriella játssza majd, a barátnőit pedig Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter és Major Melinda alakítják. A micimacsók szerepében Csányi Sándort, Nagy Ervint és László Zsoltot láthatjuk majd, a kisebb szerepekre pedig a magyar színésztársadalom krémje mondott igent: többek között Molnár Piroska, Haumann Péter és Bács Ferenc.

Az alkotás az Unió Film és az RTL Klub koprodukciójában készül Bergendy Péter rendezésében, aki előbb a Cinema magazin főszerkesztőjeként, majd reklámfilmesként szerzett nevet.

Végleges forgatókönyv híján nehéz bármit is mondani arról, milyen film lesz majd a Terézanyu: feláldozzák-e a könyvből sütő őszinteséget a történet kerekségének oltárán, vagy megmaradnak személyesség varázsába vetett hitnél. A forgatás előreláthatólag október 22-én kezdődik, addigra mindenki okosabb lesz.