Kidman szakít Lars Von Trierrel

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Kidman Lars Von Trier és Stellan Skarsgard társaságában, Cannes-ban

Nicole Kidman az elmúlt fél évben hetente szerepelt a sajtóban egy-egy új szerepe kapcsán. Most majdnem ennyi publicitást kap azzal, hogy lassan a felét visszamondja. A cannes-i filmfesztiválon például kijelentette, hogy semmi sem állhat útjába annak, hogy befejezze a Lars von Trierrel megkezdett filmtrilógiát, melynek első epizódját, a Dogville-t ott mutatták be. Így szólt a dán rendezőhöz a sajtó képviselői előtt: "Lars, elvállalom a filmek főszerepét, bármibe kerüljön is. Tudod, hogy nem kell bennem kételkedned."

Kínos, de nem tehetett mást, mint hogy mégis visszalép a Dogville folytatásától, mert összeegyezhetetlen a Stepford Wives című vígjáték, és Baz Luhrmann Nagy Sándor-filmjének forgatási munkálataival. Minthogy ezekre előbb szerződött le, elsőbbséget élveznek a fontossági sorrendben.

A Dogville honlapjahttp://www.dogville.dk/Nicole Kidman linkekhttp://vizsla.origo.hu/static/kultura,_muveszet,_tarsadalom/film,_szinhaz/szinhazmuveszet/szineszek/kulfoldi_szineszek/Nicole_Kidman/

Lars von Trier trilógiájának producere, Vibeke Windelov így kommentálta a helyzetet: "Kidman jövő októberig el van foglalva egyéb munkáival, mi pedig nem várhatunk addig. Nem volt más megoldás, mint hogy visszaadja a szerepet." A Manderlay című epizódot jövő év első felében kezdik forgatni a svéd származású, Hollywoodban is népszerű színésszel, Stellan Skarsgarddal. Nicole Kidman helyébe pedig új színésznőt keresnek.