Tobey Maguire, az após és a Pókember

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tobey Maguire-t évek óta kedvelte és foglalkoztatta Hollywood, de alkatánál fogva elsősorban karakterszerepekkel ajándékozta meg. A Pókember című filmnek, illetve rendezőjének, Sam Raiminek köszönheti, hogy egy nap mégis sztárrá válhatott. Azóta pedig azt is megtanulta, hogy a sztárok is pótolhatók, és ha hiányzik belőlük a kellő alázat, megvonja tőlük kegyeit az, aki azelőtt osztotta.

A Los Angeles Timesnak adott interjújában Maguire elmesélte, hogyan tanulta meg ezt a leckét. Keményen dolgozott épp a Seabiscuit című film forgatásán - miközben kiújult porckorongsérvben szenvedett - , amikor egy telefonhívást kapott a Pókember 2 speciális effektekért felelős stábjától. A csapat arra kérte, hogy vegyen részt egy trükk létrehozásában, melyet később számítógéppel manipulálnak. Maguire nemet mondott, a rendezőnek azonban erről nem szólt. Állítása szerint itt hibázott.

"Keményen dolgoztam abban az időben, a hét napból hatot végig forgattam. És ha az ember napi 14-15 órát gürcöl, semmi kedve még bevállalni az egyetlen pihenőnapjára egy 8 órás trükkfelvételt. Persze ha felfogtam volna, hogy ez mekkora jelentőséggel bír Sam (a rendező - a szerk.) számára, megerőltettem volna magam, és megcsinálom. Vagy legalább személyesen kellett volna bejelentenem neki a lemondást, és megmagyaráznom az okát. Ezt sajnos nem tettem meg" - nyilatkozta.

Sam Raimi ugyanis annyira dühbe jött Maguire vélt "sztárallűrjétől", hogy azonnal új szereplőt keresett a Pókember címszerepére. Hamarosan kiszemelte magának Hollywood fiatal felfedezettjét, Jake Gyllenhaalt (aki mellesleg a Pókember női főszereplője, Kirsten Dunst barátja a valóságban). És hogy végül mégis Tobey Maguire-é maradt a szerep, csak Ron Meyernek, a Universal filmstúdió vezetőjének köszönhető. Ő beszélte rá Maguire-t (lánya barátját), hogy fontolja meg újra a helyzetet. Emlékeztette arra, mi történt Michael Keatonnal, aki pályája csúcsára érkezett Batman szerepével, és a süllyesztőbe került, miután nem vállalta el a harmadik folytatást. A tanmese megtette hatását: Tobey Maguire észhez tért.