Oliver Stone Castróról forgat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Oliver Stone Kubában forgatja a Looking for Fidel című új dokumentumfilmjét. A készülő alkotásban a tervek szerint interjú is látható lesz a 75 éves politikussal.

A Gramma című kubai napilap szerint A szakasz című Oscar-díjas filmje óta Oliver Stone rendkívül népszerű Kubában. A Charlie Sheen és Willem Dafoe főszereplésével készült háborús drámát az újság olyan mesterműnek tartja, amely jogosan kritizálta az amerikai hadsereg "siralmasan végződő" vietnami beavatkozását.

Oliver Stone a forgatás megkezdése előtt együtt vacsorázott Fidel Castróval, aki támogatásáról biztosította az amerikai rendezőt. Stone közvetlen segítséget is kapott a forgatáshoz Castro közeli barátjának, Alfredo Gueverának személyében. Guevera jól ismeri a filmipart, hiszen hosszú ideig az állami filmintézet igazgatójaként dolgozott - írja a SkyNews internetes magazin.

Korábban:

Fidel Castro 75 éves

Ajánlat:

Oliver Stone-oldal

Könyvajánlat:

Kommunista kiáltvány