Magyarok a cannes-i filmfesztiválon

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Mészáros Péter filmje nemcsak hogy a nevezési határidő lejárta után érkezett meg az előzsűri elé, de bőven határidőn túl is készült. A négy és fél perces kisfilm mégis meggyőzte a döntnököket és a társproducert, a 33. Magyar Filmszemle produceri díjasát, Durts Györgyöt, aki már Iványi Marcell 96-os Arany Pálmát nyert munkáját, A szelet is sikerre vitte. Az idei verseny 11 kisfilmjét Martin Scorsese elnöklete alatt Abbas Kiarostami iráni filmrendező, Judith Godreche francia színésznő, Tilda Swinton brit színésznő és Jan Schutte német filmrendező ítéli majd meg.

A "Rendezők két hete" szekció programján látható lesz Forgács Péter Bibó breviárium című filmje, amelyről a zeneszerző, Szemző Tibor azt mondta, furcsa ez az európai szintű érdeklődés, hiszen Bibó István jobbára csak hazánkban ismert, és még itt sem a maga helyén elismert gondolkodó. A Szemle kísérleti és kisjátékfilm kategóriájának rendezői díjasa most Tarr Béla Werckmeister harmóniák című alkotásának nyomdokain haladhat.

Nemcsak filmek, hanem producerek is utaznak Cannes-ba, ahol részt vesznek azon a tanácskozáson, amelynek fő témája az audiovizuális szektor finanszírozási és gyártási struktúrája lesz a közép- és kelet-európai országokban. Ezen kívül hagyományosan felépül a Magyar Pavilon is, ahol a Magyar Filmúnió és a Mokép-Hungarofilm munkatársai népszerűsítik majd a legújabb hazai filmtermést filmekkel és kiadványokkal, többek között a frissen megjelenő Hungarian Film Guide-dal.

Korábban:
Bejelentették a cannes-i fesztiválprogramot