Az akciófilmek Diesellel működnek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A 35 éves Vin Diesel több mint napjaink egyik feltörekvő akcióhőse. A kidolgozott izomzatú színész az akciószerepeket megelőzően ugyanis saját forgatókönyvéből forgatott rövidfilmjével, a Multi-Facial című alkotással komoly kritikai elismerést szerzett, sőt a filmet még az 1995-ös cannes-i filmfesztivál programjába is beválogatták.

Diesel rövidfilmjére Steven Spielberg is felfigyelt, aki szerepet ajánlott a színésznek a Ryan közlegény megmentése című háborús eposzában. A nagy sikerű epizódszerepből egyenes út vezetett a Diesel számára az igazi kiugrást jelentő Pitch Black című moziig. A sci-fi horror meglepő sikert aratott a mozipénztáraknál, és Diesel számára Hollywood kitárta kapuit.

A Halálos iramban című moziban már komoly főszerep várta a színészt. Az akciófilmekre specializálódott Rob Cohen (Sárkányszív, Daylight, Koponyák) igazi autós üldözéses mozit hozott össze, amelyben Diesel a piszkos üzletekre specializálódott bandavezért alakította. A történet nagyban hasonlított a Charlie Sheen főszereplésével korábban készült Porsche-tolvajokra, ám a közönség így is nagyon szerette a pergő ritmusú mozit. A film sikerén felbuzdulva a producerek a folytatás mellett döntöttek, ám a munkában már nem vesz részt Cohen és Diesel, akik egy újabb, még nagyobb sikerrel kecsegtető vállalkozásba fogtak.

Az akciófilmek megújítását célzó XXX című mozi Cohen és Diesel közös vállalkozásaként idén augusztusban kerül az amerikai mozikba. A Mission Impossible-hez hasonló akciókat ígérő alkotásban Dieselé az abszolút főszerep. Ő alakítja Xander Cage-t, aki az extrém sportok sztárjaként kerül az amerikai kormány figyelmének a középpontjába. A Samuel L. Jackson alakította ügynök ugyanis beszervezi Cage-t, akit az alapos kiképzés után a szolgálat tagjaként az orosz maffia ellen vetnek be.

A filmet gyártó Sony olyannyira bízik az XXX sikerében, hogy már a folytatásról is megállapodott az alkotókkal. A stúdió nem titkolt szándékai szerint a James Bond és a Mission Impossible filmekhez hasonlóan egy szuperhősre épülő sorozatot szeretne útnak indítani. A folytatásban Diesel már 6,8 millió dolláros gázsiért vesz részt, és így lassan, de biztosan az A-listás sztárok klubjában találhatja magát.

Korábban:
Vin Diesel cseh modellt vesz feleségül

Ajánlat:
Vin Diesel rajongói oldal

Nézze otthon a karosszékből!
Halálos iramban

Fórum:
Melyik film bemutatóját várod a legjobban?