Véget ért a Mediawave

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A filmes műfaji határok is sok esetben elmosódni látszanak. Thomas Riedelsheimer dokumentumfilmje, a Folyók és árhullámok szellemi kalandfilm és mozgóképi festmény egyaránt, valahol az Amélie csodálatos életének ikerpárja, csakhogy ennek szereplője világszerte ismert személy. "A folyó, a tenger szilárd. A kő folyékony. Aztán megérted, amit eddig nem láttál tisztán: ez mindig így volt, de szemed vak volt hozzá" - vallja a film főhőse, Andy Goldsworthy természetszobrász, akinek portréja új fényben mutatja meg a világ látszólag felesleges vagy jelentéktelen részleteit.

A latin lélek éppúgy jelen volt a fesztiválon, mint a brit humor vagy a filozófiai költészet. A zsinagógai koncertek idén is latinos tempóban kezdődtek, s a dzsessz fő csapása is latinos volt. Talán a suriname-i Fra Fra Sound tudta volna legjobban megzenésíteni, mi az, ami a Mediawave legjellemzőbb vonása. (A "fra fra" nyelvükön különböző elemek keveredését jelenti.) Raul González kolumbiai csapata szinte tánczenét játszott, ahogy a curacaói-holland Izaline Calister is vérpezsdítő muzsikát hozott magával. Calistert erős soulos hanggal, s természetes színpadi jelenléttel áldotta meg az ég, amelyet a közönség háromszor is megcsodálhatott, ha a május 1-jei kiránduláson is követte a komáromi erődbe. Persze követte, s vele táncolt.

A pénz nem mindenre garancia, ahogy a pénztelenség sem. Az idei Mediawave közel fele költségvetésből gazdálkodhatott, mint tavaly, és sok mindenre nem jutott. Nem volt például díszes gála, se póló madárkával, de mégis volt Mediawave. A szerény külsőségek ugyan riaszthatják a szemlélőt, ha megfelelően felületes, moziban ülve azonban nincsenek reflektorok, csak szelíd és félvad filmek, amelyeket a zsűri eresztett a közönség elé, s birkózni olykor érdemes. Lehet, idén kevesebb koncert volt, s az igazi sokszínűség csak a komáromi erődben volt tetten érhető, ám a legfontosabb zenék mégis felhangzottak, s a lényeg, a "fra fra" megmaradt.

Korábban:
Csütörtöktől Mediawave-fesztivál