Nash professzor megvédte az Egy csodálatos elmét

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ahogy közeledik az Oscar-díj átadásának időpontja, annál több támadás éri az abszolút esélyes Egy csodálatos elme című filmet. A kritikusok azzal vádolják a film készítőit, hogy szabályosan tisztára mosták John Forbes Nash életrajzát, s személyiségének sötét oldalát egyszerűen kihagyták az alkotásból. Ám az idős professzor az amerikai CBS tévécsatornának adott interjúban tagadta azokat a vádakat, amelyek az utóbbi hetekben érték őt, s amelyeknek - szerinte - egy céljuk van: elütni a filmet az Oscartól. A vádak szerint a Nobel- díjas matematikus antiszemita, homoszexuális és elhanyagolta a gyermekeit. Az interjúban Nash és családja sorra cáfolta a vádakat.

"Voltak különös elméleteim bizonyos időszakokban - állítja Nash antiszemitizmusáról - de ezek egyértelműen a skizofréniám számlájára írhatók." Homoszexualitásával kapcsolatban nem szándékozott határozottan nyilatkozni, azt mondta, megtanulta, hogy jobb, ha az ember nem beszél ilyesmiről, ám felesége határozottan tagadta, hogy hitvese a saját neméhez vonzódna. "Húszéves korom óta ismerem Johnt és állíthatom, egy szó sem igaz az egészből" - nyilatkozta Alicia Nash. "Ha meleg lenne, tudnék róla."

Nashnek egy korábbi kapcsolatából született egy fia, John David Stier, akiről gyerekkorában hallani sem akart. Ennek ellenére Nash állítja, hogy ma már közel állnak egymáshoz, sőt a matematikus még az Egy csodálatos elme után járó jogdíjakat is megosztotta John Daviddel. Második fia, aki szintén skizofréniában szenved, még ma is otthon él szüleivel. A fiú állítja, leszámítva azt az időt, amíg apja betegsége miatt távol volt otthonról, mindig is figyelmes, jó volt hozzá.

John Forbes Nash 1928-ban született, zsenialitása már tizenévesen megmutatkozott. Az ötvenes években lett a Princeton egyetem matematikusa, ám a 70-es, 80-as években eluralkodott rajta a skizofrénia. 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott, és ma is a Princeton egyetemen dolgozik.

Korábban:
Hiteltelen az Egy csodálatos elme
A Russell Crowe-film tarolt a Golden Globe-on
Russell Crowe ismét jól választott

Ajánlat:
Információk a filmről a magyarországi forgalmazó oldalán

Fórum:
Mire jó az Oscar-díj?

Könyvajánlat:
Nánay: Elme és evolúció