Arnie szerint a közönség felkészült az akciófilmekre

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A film bemutatóját végül február 8-án tartották meg, és az alkotás azóta Amerika-szerte 34 millió dolláros bevételt hozott. Arnie filmjének premierje kapcsán azonban kevesen beszélnek a bevételről, annál inkább arról a jelenségről, hogy Hollywood korábbi ígérete ellenére visszatért a durva akciófilmekhez.

Schwarzenegger szerint filmje több, mint egy akciófilm, hiszen a közönség azon igényét elégíti, hogy a jó diadalmaskodik a gonosz fölött. "Már a támadások napján azonnal úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a bemutatót. Találkoztam a producerekkel, a filmstúdió embereivel és a rendezővel. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy gondolnunk kell azokra, akik az életüket vesztették, hagynunk kell, hogy az ország sebei begyógyuljanak, és nem szabad a filmünk miatt aggódnunk. Biztosak voltunk abban, hogy ennek a filmnek kulcsszerepe lesz szeptember 11. után, és hogy az emberek látni akarják majd. Azt is tudtam, hogy a közönség fogja majd tudatni velünk, mikor állnak készen arra, hogy lássák a filmet. Amerika ugyanis a valós életben és a filmvásznon is látni akarja, ahogyan a jó győzelmet arat a gonosz felett. A Collateral Damage ezt kínálja fel számukra, akcióval, drámával és látványos jelenetekkel" - nyilatkozta Scwarzenegger.

Korábban:
A terror visszatért a filmvászonra

Ajánlat:
A Collateral Damage honlapja

Fórum:
Mik a terrorizmus kiváltó okai?

Nem hiányzik a könyvespolcáról?
Érczy Zsolt: A terror percei