Malacka lesz az új Disney-film főszereplője

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Disney filmstúdió annyira elégedett volt a 2000-ben készített Tigris színre lép című film sikerével, hogy úgy vélik, a siker megismételhető lenne egy Malackáról szóló hasonló rajzfilmmel.

A Disney elnöke, David Stainton szerint a közönség Tigris után Malackát is elfogadná egy önálló rajzfilm főhőseként. "A Tigris színre lép című film egyfajta kísérlet volt. Arra voltunk kiváncsiak, hogyan reagálnak a nézők arra, hogy ezúttal egy másik karakterre építjük a történetet. Próbálkozásunk hatalmas sikert aratott a törzsközönségünk körében. A 4-8 éves gyerekek szüleikkel együtt éltek-haltak a moziért" - mondja Stainton.

Korábban:

A Disney ráállt a folytatásokra

Ajánlat:

Malacka oldal

Fórum:

A 70-es, 80-as évek rajzfilmjei

Ajánlat:

A.A Milne: Micimackó