Bemutatták Berlinben a Vatikánt bíráló filmet

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Zavarba ejtette a Berlinale közönségét Constantin Costa-Gavras görög származású francia rendező Ámen című filmje, mely egy SS-tiszt alakján keresztül eleveníti fel a haláltáborok borzalmait. A film kíméletlen kritikát fogalmaz meg a Vatikán II. világháború alatt tanúsított passzív magatartásáról.

Costa-Gavras szokatlan nézőpontot választott filmjéhez. A történet narrátora egy disszidens náci tiszt, Kurt Gerstein, aki eredeti foglalkozását tekintve vegyész: zyklon B gázzal látja el a haláltáborokat. Gerstein ezzel egyidejűleg igyekszik tudósítani a világot a lágerekben tapasztalható borzalmakról.

Elsősorban a Vatikán figyelmét szeretné felhívni a különös kegyetlenséggel végrehajtott tömegmészárlásra. A filmben egy Riccardo nevű fiktív jezsuita pap személyén keresztül sikerül eljutnia a pápához, XII. Piuszhoz, akit azonban meglepő módon hidegen hagynak az események. A Romániában forgatott film nagyon ritkán ábrázolja a deportáltakat, csupán üres tehervagonok jelképezik a sok ezer áldozatot.

Gerstein 1945-ben egy francia katonai börtönben felakasztotta magát.

XII. Piusz II. világháború alatti magatartása máig kényes pont a katolikus-zsidó kapcsolatban. A zsidók azzal vádolják az egykori egyházfőt, hogy szemet hunyt Hitler népirtása felett.

Korábban:
Kamondi Berlinben

Robert Altman életműdíjat kapott

Szabó István-bemutató a Berlinalén

Ajánlat:
Berlinale

Fórum:
A világ 10 legjobb filmje

Könyvajánló:
Filmlexikon 1945-től