Filmre viszik az Enron bukását

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

"Hiteles és lenyűgöző - ilyen történetet akarunk készíteni ebből a hihetetlen és meglehetősen bonyolult ügyből" - mondja a kivitelező cég szórakoztatási igazgatója.

A történet alapját kutatva nagyon is aktuális problémákhoz jutunk el - részrehajlás, túlzott ambíciók és félresiklott szabad verseny -; ez bontakozik ki a szemünk előtt.

A film készítéséhez szakértőnek azt a Lowell Bergmant kérték fel, akit a Bennfentes című filmből ismerhetünk, a 60 Minutes producerét ott Al Pacino jeleníti meg.

A tavaly november végén csődvédelem alá került amerikai Enron pénzügyi összeomlása megrendítette a társasággal kapcsolatban álló cégek százait. A csőd következtében elbocsátottak 4 ezer munkatársat, több ezer befektető teljes megtakarításait veszítette el.

A világ legnagyobb energia-nagykereskedőjének csődje ugyanakkor a politikában is vihart kavart. A szenátus kormányzati ügyekkel foglalkozó albizottsága egy évtizedre visszamenően kért be dokumentumokat az Enronról, többek között a Bush-kormány és a multi kapcsolatait kívánja vizsgálni.

A filmről továbbiakat egyelőre nem árult el a Fox TV.

Korábban:

Terebélyesedő Enron-botrány
Al Pacino elnyomja magát