A hét filmbemutatói

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az egyetlen
Színes, feliratos amerikai akciófilm

Jet Li az Öld meg Rómeót és A Sárkány csókja után ismét főszerepet kapott egy hollywoodi produkcióban. A szülőhazájában már hatalmas sztárnak számító akcióhőst a világ a Halálos fegyver 4-nek köszönhetően ismerte meg.

Az Egyetlen című filmben Li egy olyan férfit alakít, aki párhuzamos világok között utazik, hogy meggyilkolja az adott univerzumban élő hasonmását. A bizarr önpusztításnak köszönhetően a gyilkos egyre erősebbé válik. Ám a mi univerzumunkban a gonosz emberére akad. A szintén Li által alakított Gabe ugyanis felveszi a harcot a pusztító erővel.

A filmben Jet Linek nehéz feladattal kell megbirkóznia, hiszen egyszerre kelti életre a jót és a gonoszt, akik még harcmodorukban is különböznek egymástól. Gabe Bagwa stílusban küzd, amelyet jól látható, körkörös mozdulatok jellemeznek, míg a rossz a nagyon agresszív támadásra épülő Shin Yi harcmodort használja. A látványos akciókra épülő történetben feltűnik még két zsaru is, akik a küzdelem túlélőjére vadásznak.

Ajánlat:

A film hivatalos oldala


Libidó - Vissza az ösztönökhöz

Színes, feliratos amerikai filmvígjáték

A John Malkovich menet nonkonformista alkotói visszatértek. A Libidó forgatókönyvét ugyanis az a Charlie Kaufman írta, aki rádöbbentette a világot, hogy az irodai munka nem is olyan egyhangú, ha az ember a megfelelő lyukba mászik bele.

A film két főhőse egy tudós szerelmespár, Lila és Nathan (Patricia Arquette és Tim Robbins). Lila hormonális problémákkal küzd. Az átlagosnál jóval erősebb a testszőrzete, és emiatt nehezen kommunikál a világgal.

A tudós duett egy expedíció során rátalál Puffra (Rhys Ifans), a civilizálatlan emberre, akit Lila tiltakozása ellenére a férfi laboratóriumába szállítanak. Puff rácsodálkozik az új világra, amely nehezen tolerálja, hogy a férfi nem tud uralkodni szexuális ösztönein.

A Libidó története a civilizált világ és egy civilizálatlan ember találkozását meséli el. A filmvilágban már láttunk ilyet, hiszen A dzsungel könyvének a moziváltozata vagy a Nell, a remetelány hasonló problémát dolgozott fel. A Libidó azonban egy percig sem veszi komolyan magát, hanem amolyan filozofikus burleszkként a társadalomnak a mássággal szembeni korlátoltságát figurázza ki.

Ajánlat:

Információk a filmről