Három forgatókönyvből készül a Mátyás-film

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A minisztérium 500-500 ezer forintot fizet a pályaművekért.

A győztes pályamunkákat Andreas Johanna Rózsa jeligével Árpás Károly (Szeged), Promontor jeligével Gasparovich László (Budapest), Süti jeligével Komár István (Budapest) nyújtotta be.

Rockenbauer Zoltán felkérte a bizottság tagjait, tegyenek javaslatot olyan tapasztalt filmforgatókönyv-írókra, akik a nyertes irodalmi művek figyelembe vételével megírnák a majdan elkészülő produkció filmes forgatókönyvének első változatát.

A pályaműveket öttagú zsűri értékelte. A bizottság tagja volt Várhegyi Attila, a tárca korábbi politikai államtitkára, André Szőts producer, Sándor Pál rendező, Fonyó Gergely rendező, és Giorgio Pressburger, a budapesti Olasz Kulturális Intézet igazgatója.

A beérkezett pályaműveket a minisztérium ezer oldalt tartalmazó CD-ROM-on hozza nyilvánosságra, amely február 5-től naponta 10 és 14 óra között hozzáférhető a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában (Wesselényi utca 20-22.), az adathordozókat a tárca megtekintés után visszakéri.

A minisztérium az elmúlt év szeptemberében tette közzé az irodalmi forgatókönyv elkészítésére vonatkozó nyílt felhívását. A felhívásra 40 munka érkezett, amelyek közül négyet formai okok miatt kizártak a versenyből.