Orosz filmek hónapja az Örökmozgóban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A sorozat nem pusztán az egyetemes filmtörténet meghatározó egyéniségének klasszikusként számon tartott műveit kínálja a nézőnek (Október, Sztrájk, Rettegett Iván, A jégmezők lovagja), hanem egy újdonsággal is szolgál: hétfőn, január 14-én este látható az Eizenstein életéről szóló Eizenstein című kanadai-német játékfilm.

A merész vállalkozás a Londonban élő kanadai származású Renny Bartlett nevéhez fűződik. Bartlett nyolc évig tartó kutatómunkája során bejárta a szovjet filmstúdiókat Leningrádtól Kazahsztánig, s végül saját forgatókönyvéből megrendezte élete első játékfilmjét Eizenstein életéről. Nemcsak a zseni, hanem az ellentmondásos egyéniség is vonzotta, filmjében végigköveti a rendkívüli élet és rendkívüli pálya fontos állomásait, s szinte kizárólag az eredeti helyszíneken, Oroszországban, Ukrajnában és Mexikóban forgatta le filmjét. Külön érdekessége Bartlett vállalkozásának, hogy megpróbálja fekete-fehérben rekonstruálni a Rettegett Iván harmadik, el nem készült részét.

Mint ismeretes, Eizensteint 1948-ban, ötvenévesen infarktus ölte meg, s a Rettegett Iván harmadik része így befejezetlen maradt. Ez a rész tartalmazta volna a Mester Sztálinnak szóló üzenetét (köztudott, hogy Sztálin az első részért kitüntette a rendezőt, a második részt dühtől tajtékozva fogadta), a fennmaradt anyagokat Sztálin parancsára megsemmisítették. Több mint ötven évvel később Bartlett a fennmaradt korabeli jegyzetek, rajzok, fotók alapján játékfilmjében rekonstruálja a megsemmisített művet, amelyet így ma a magyar néző is láthat. A címszerepben Simon McBurney látható, partnerei között van Jacquelin McKenzie, Leni Parker és Jonathan Hyde. (A filmet hangbemondással vetítik.)