A hét filmbemutatói

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nő a baj

Színes, feliratos amerikai filmvígjáték

Három jóbarát Darren (Jason Biggs), Wayne (Steve Zahn) és J.D (Jack Black) megállás nélkül iszik, bulizik, élvezi az életet. Ám feltűnik a színen egy ördögi teremtés, aki kiveti hálóját Darrenre, és mindenáron feleségül akar menni az ellenálláshoz túl gyenge fiúhoz. Mi mást tehetnének ilyenkor az igazi haverok, mint megpróbálják megakadályozni a nem kívánt frigyet. A feladat azonban nem könnyű, hiszen az akaratos jövendőbeli folyamatosan visszaveri hőseink támadásait, és úgy tűnik, hogy a menyegző elkerülhetetlen.

A film főszereplői régi ismerősei lehetnek a tinifilmeket kedvelő közönségnek. Jason Biggs az Amerikai Pitéhez hasonlóan ebben a vígjátékban is sikeresen birkózik meg a kedves, de mindig vesztes fiú karakterével. A filmnek mégis azok legjobb pillanatai, amikor a két idióta, Wayne és J.D kerül a középpontba. A poénokat elsősorban Jack Black szolgáltatja, aki már a Pop, csajok, satöbbi című filmben is parádézott az arrogáns lemezbolti eladó szerepében.

A film rendezője az a Dennis Dugan, akinek hatalmas sikert aratott az Adam Sandlerrel készített Apafej című vígjátéka. Dugan számára ez a film jelentette az igazi áttörést Hollywoodban, hiszen korábban olyan kis költségvetésű vígjátékokat forgatott, mint a Chris Farley-val készült Beverly-Hills-i nindzsa.

A film magyar honlapja

A film hivatalos honlapja