Kiélezett verseny az idei Oscar-díjakért

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években többször előfordult, hogy csupán két film versengett komoly eséllyel a legjobb film Oscar-díjáért. A legemlékezetesebb csatát 1998-ban a Szerelmes Shakespeare vívta a Ryan közlegény megmentésével, amelyből végül az előbbi került ki győztesen. Persze akadtak olyan esztendők is, amikor előre borítékolni lehetett a későbbi nyertes sikerét. Nem sokan kételkedtek például a Schindler listája vagy a Titanic elsöprő sikerében.

A tavalyi Oscar-díjért folyó versenyben sokáig úgy tűnt, hogy az Erin Brockovich és a Gladiátor című filmek közül kerül ki a díjátadás biztos befutója. Ám év végén váratlanul újabb három versenytárs tűnt fel a színen (Traffic, Számkivetett, Tigris és Sárkány), és jól megizzasztották a díjat végül mégis elnyerő Gladiátort.

A szakemberek 2001-ben is arra számítottak, hogy az év végén bemutatásra kerülő filmek köréből sokan eséllyel indulnak majd az Oscar-díjért. A decemberi premierek közül azonban a legtöbb alkotás csalódást okozott a szakmának, és csak A Gyűrűk Ura, a Black Hawk Down, illetve az A Beautiful Mind számíthat szakmai elismerésre.

A filmvilág befolyásos személyiségei már novembertől kezdve próbálnak lobbizni az általuk favorizált film mellett. A médiában legtöbbet emlegetett esélyesek köre egyelőre hét filmből áll. A kritikusok 2001-es kedvencei a következők: Moulin Rouge, A Gyűrűk Ura, A Beautiful Mind, In the bedroom, Amelie, Black Hawk Down és Mullholland Drive - adta hírül a CNN.

A hét esélyes közül a Moulin Rouge osztja meg leginkább a kritikusokat. Baz Luhrmann musicaljéért vagy rajonganak, vagy a földbe tiporják az ítészek. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján az ilyen szélsőséges vélemények hatása kiszámíthatatlan. A Fargo, Az őrület határán, a Ragyogj és a Csokoládé című filmeket szintén rendkívül vegyes fogadtatásban részesítette a szakma, és ennek hatására ezek az alkotások végül lemaradtak a legjobb film Oscar-díjáról, és be kellett érniük kisebb díjakkal (Geoffrey Rush a Ragyogjból és Frances McDormand a Fargóból a legjobb főszereplő díjában részesült). Ezzel szemben a szintén pozitív és negatív véleményeket is kiváltó Rettenthetetlen és Az angol beteg elnyerte a legjobb film díját. A filmes szakma szerint a Moulin Rouge-nak akkor van esélye a végső győzelemre, ha az Akadémia tagjai márciusban a megszokott és jól bevált klisék helyett a friss és merész kísérletezésre voksolnak.

Szintén elképzelhető, hogy idén komoly eséllyel indulhat a legjobb film kategóriában a világszerte hatalmas sikerrel játszott francia film, az Amélie. Az utóbbi években ugyanis egyre többször előfordult, hogy nem angol nyelvű filmet is jelölt az Akadémia Oscar-díjra. A végső győzelmet azonban sem a Neruda postásának, sem Az élet szépnek, sem a tavalyi év nagy meglepetésének, a Tigris és Sárkánynak nem sikerült elhódítania.

A háború naturális ábrázolásának köszönhetően került a figyelem középpontjába a Black Hawk Down című film, amely a kritikusok szerint két órán keresztül ad olyan borzalmas képet a háború szörnyűségeiről, mint ahogy azt Spielberg tette a Ryan közlegény megmentésének első 20 percében. A film esélyeit növelheti, hogy egyedül ennek az alkotásnak a tartalmában tükröződik vissza az elmúlt hónapok amerikai lelkiállapota, a háborús fenyegetettség érzése.

Elsősorban a két főszereplő, Russel Crowe és Ed Harris briliáns alakítása miatt tartják esélyesnek az Oscar-díjra az A Beautiful Mind című filmet, amely a Nobel-díjas matematikus-közgaszdász John Forbes Nash Jr. életrajzi regényén alapul. A néhol sziruposra sikerült megoldások ellenére az amerikai kritikusok többsége dicséri a filmet, amelyet az emberi gyengeségről és annak legyőzéséről szóló gondolatébresztő és provokatív alkotásnak tartanak.

Az In the Bedroom esélyeit sokak szerint a mai világban egyre kevésbé tolerálható lassú történetszövése rontja. Ugyanakkor más kritikusok szerint pont ez az alaposság az, ami miatt a film kiemelkedik a mezőnyből. A film nagyszerű lehetőséget teremt a Hollywood vérkeringésből egy időre kiesett Sissy Spaceknek a visszatérésre, aki ennek köszönhetően még a legjobb színésznőnek járó aranyszobrocskát is elnyerheti az idén.

A Gyűruk Ura bemutatóját hatalmas várakozás előzte meg, és szinte kivétel nélkül dicsérő szavakkal méltatták az alkotást. A kritikusok szerint a filmnek sikerült hűnek maradnia a regény szellemiségéhez, és Tolkien varázslatos világának megteremtésével új fejezetet nyitott a film történetében. A Gyűrűk Ura esélyeit az is növelheti, hogy az Oscar-aspiránsok közül messze ez a film produkálta a legnagyobb bevételt a mozipénztáraknál.

A Mullholland Drive című filmre egész díjeső hullott a tavalyi évben. Amellett, hogy a filmet a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb rendezés díjával jutalmazták, a New York-i Filmkritikusok Köre is ezt az alkotást találta a 2001-es év legjobb filmjének. A rangos nemzetközi elismerések ellenére meglepő lenne, ha a film elnyerné a legjobb film Oscar-díját, mivel Hollywood már többször bebizonyította, hogy nem értékeli kellőképpen David Lynch egyéni látásmódját