Magyar filmek külföldi sikerei 2001-ben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A korábban készült játékfilmek közül még mindig is nagy érdeklődés kísérte A kis utazás, az Egy tél az Isten háta mögött, a Balra a nap nyugszik, az Észak, Észak, az Egyszer élünk, a Glamour, a Kisvilma és a Simon mágus című filmeket. Tarr Béla Werckmeister harmóniák című munkájának sikere is töretlen, hiszen a film 24 nemzetközi bemutató programjában szerepelt. Ugyancsak a nemzetközi mustrák kedvencei közé tartozott Gothár Péter alkotása, a Paszport, amelyet több mint 20 városban mutatták be, és díjat nyert többek között Wiesbadenben és Leccében.

Sopsits Árpád a Torzókkal a Montreali Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezésért járó fődíját nyerte el, s munkáját további díjakkal ismerték el Berlinben, Strasbourgban és Belgrádban. Sopsits Árpád filmjét hivatalosan nevezték az Oscar-jelölésre a legjobb külföldi film kategóriában. Fekete Ibolya alkotása, a Chico a Karlovy Vary-i fesztiválon elnyert legjobb rendezésért járó díj után szintén sikeres nemzetközi karriert futott be. Több mint 10 országban mutatták már be. Tímár Péter filmjét, a Vakvagányokat 8 fesztiválon vetítették, a moszkvai mustráról a nemzetközi kritikusok díját hozta el.

Az első filmes alkotók is sikerrel szerepeltek a fesztiválokon. Incze Ágnes I love Budapest című munkája előbb Karlovy Varyban mutatkozott be, majd Alexandriában megkapta a legjobb első filmnek járó díjat. Hajdu Szabolcs Macerás ügyek című munkáját Kijevbe hívták meg, Török Ferenc Moszkva tér című első rendezése pedig a franciaországi magyar filmes program egyik legjobban fogadott bemutatója volt.

Mundruczó Kornél Afta című filmje bizonyult az egyik legsikeresebb kisfilmnek, hiszen a világ 15 különböző fesztiválján mutatták be, s összesen 6 jelentős elismerést nyert el. Nyitrai Márton 2000 méter című alkotását 4 nemzetközi fesztivál versenyprogramjába hívták meg.

A magyar dokumentumfilmek közül világsikert aratott Moldoványi Ferenc Gyerekek - Koszovó 2000 című filmje, amely 16 fesztiválon szerepelt és 3 díjat hódított el. Mohi András Ahogy az isten elrendeli című munkája Neubrandenburgból hozott fődíjat, míg Groó Diána Vityebszk felett című munkája két fesztivál elismerésével dicsekedhet.