Vér a sugárzó salakban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A rövidfilm a világ holnapján játszódik. Az emberi fajt egy több évtizedes lefolyású vírus ítéli lassú halálra. A primitivitáson innen egy különös hátizsákért folyik a hajsza egy maréknyi ember és a porban rejtőző Gonosz hordája között.

A 35 mm-re forgott, számos látványelemmel dúsított sci-fi különlegessége, hogy egyetlen szót sem szólnak benne a szereplők. A pusztán képekkel elmesélt történet Luc Besson Élethalálharcának és David Twohy Pitch Blackjének nyomdokain halad, ám az alkotók reményei szerint eredeti, hátborzongató s egyben felemelő csattanóval szolgálhat.

A Duna Műhely berkeiben készülő film főszerepeiben a Moszkva térből ismert Réthelyi Andrást és a Macerás ügyekben feltűnt Nyitrai Illést, valamint Homonnay Katalint láthatjuk. Dyga legújabb munkája várhatólag ez év decemberére készül el, s először a 2002-es Filmszemlén fogják bemutatni.

(magyar.film.hu)