John Cleese szerint az amerikaiak viccesebbek a briteknél

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Cleese - aki mostanság Anglia és Kalifornia között osztja meg idejét - a BBC-nek adott interjújában azt az elképesztő dolgot találta mondani, hogy "igen hosszú idő óta először az amerikai tévében látható vígjátékok jobbak, mint amiket mi csinálunk". Nem említett konkrét címeket, de megjegyzései így is nagy sebet ejtettek a britek önérzetén, akik régóta bizonyosra vették humorbeli fölényüket a tengerentúliakkal szemben.

A 61 éves művész szerint az utóbbi időben esett a brit színvonal. "A csípőműtétem után egy kissé kábult lévén kezdtem sokkal több tévét nézni és kevesebbet olvasni, s hirtelen úgy tűnt számomra, hogy a tévé Angliában ugyanolyan rossz, mint bárhol másutt" - mondta a BBC-nek a kaliforniai Santa Monicában lévő otthonában.

A reagálások megjósolhatók voltak: az Egyesült Államok lehet nagyobb, az amerikaiak lehetnek gazdagabbak, de hogy mulatságosabbak... na ne! "Kevés undorítóbb dolog van, mint amikor egy dédelgetett brit híresség Amerikába fut és onnan mocskolja a hazáját" - írta megvetően a Daily Mail. A Reuters hírügynökség azt írja Cleese-ről, hogy egykor Nagy-Britannia legnagyobb komikuszsenijeként ünnepelték, de a mai kritikusok felróják neki, hogy legalább két évtizede semmi jelentőset nem alkotott. Az AP mindamellett megemlíti, hogy a Cleese fémjelezte Waczak szállót - amelynek 1975 és 1979 között mindössze tizenkét epizódja készült és futott - tavaly a Brit Filmintézet minden idők legjobb brit tévéfilmjének nyilvánította.

John Cleese határozottan tagadja azokat a híreket, amelyek szerint végleg Amerikában akarna letelepedni, és azt mondja, továbbra is ingázni fog két otthona között. Annyit mindamellett elismert, hogy Amerikában több munkát talál. "Nagy öröm a Harry Potter- és James Bond-filmek (amelyekben szerepet vállalt) angliai forgatása, de abszolút igaz, hogy a legtöbb jól fizetett munka Amerikában van."

A komikust érzelmi szálak is kötik az USA-hoz: eddig három amerikai nőt (szőkéket) vett feleségül. Harmadik nejéről, Alyce Faye Eichelberg pszichoanalitikusról előszeretettel mondja, hogy "az orvos írta fel nekem". Mégpedig csaknem szó szerint: orvosa mutatta be neki a hölgyet.

A langaléta színészt a magyar nézők legutóbb a Párosban a városban című amerikai komédiában láthatták, legközelebb a Rat Race című vígjátékban, majd karácsonykor a Harry Potter-filmben tűnik fel.

Ajánlat:

Jonh Cleese filmográfiája

A hivatalos Monty Python honlap