Angelina valódi küldetést vállalt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A színésznőt augusztus 27-én Genfben avatták az ENSZ menekültügyi szervezetének jószolgálati nagykövetté. Jolie hivatalos kinevezése előtt már részt vett néhány küldetésen, így teljesen felkészült a tisztségével járó feladatok ellátására. Idén február végén Sierra Leonéba utazott, ahol polgárháború dúl. Jolie sebesült polgárháborús menekülteket látogatott meg. Ott tartózkodása alatt naplót vezetett, amelyben leírja, hogy végig veszélyben érezte az életét, egy alkalommal például késsel felhasították szobájának ajtaját. "Elalvás előtt mindig összecsomagoltam, hátha az éjszaka kellős közepén menekülnöm kell" - nyilatkozta a sztár.

Megpróbáltatásai ellenére Jolie nem futamodott meg a feladattól; azóta Kambodzsában járt, ahol a Tomb Raider néhány jelenetét forgatták, jelenleg pedig Pakisztánban folytat jótékony tevékenységet. A moziban legközelebb az Original Sin című thrillerben lesz látható Jolie, igazi femme fatale szerepben.

Ajánlat:

Egy megszállott Angelina Jolie rajongó honlapja

Tomb Raider

Korábban:

A Tomb Raider alkotói bocsánatot kértek