Gárdos Péter Kulkával forgat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A főhőst azonban nem a nyereségvágy, hanem a szenvedély hajtja, mégpedig Beához, a templomi festőhöz. András az egyik év felét Magyarországon üzletemberként, másik felét pedig Krakkóban tölti művészként, ahol egy kápolnában a Teremtést festi. Lelkében a kettős élet nem okoz törést, választani nem akar. Bea azonban gyermeket fogan, s a főhős végül döntésre kényszerül. Autóba száll, hogy Krakkóban feleségül vegye Beát is. A bigámiához vezető út mégsem zökkenőmentes. Először egy stoppost vesz fel, s váratlan szituációba keveredik, majd a kocsifék romlik el, s nincs többé megállás.

Egyetlen nap történetét meséli el Az utolsó blues. Gárdos Péter többek közt az Uramisten, a Szamárköhögés, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire, valamint A brooklyni testvér című filmeket jegyzi rendezőként. Gárdos szerint a történetben nem lesz mindenre megoldás, s bár a főhős úgy tarja, néha jó volna kiszállni, eltűnni a ködben, az a film meglepetése lesz, hogy András művész vagy vállalkozó énje kerekedik-e felül, s végül célba érhet-e a megállíthatatlan autóval vagy sem.

Az utosó blues magyar-lengyel-olasz koprodukcióban készül, a 200 millió forintos költségvetéshez az Eurimages 185 ezer euró támogatást adott, a fennmaradó rész 60 százalékát a magyarok, 30 százalékát a lengyelek, tíz százalékát pedig az olaszok állják. (A filmnek juttatott Eurimages-támogatás majdnem azonos Magyarország éves tagdíjának összegével.) A koprodukciós partnerek ösztönzésére egyébként Gárdos többször átírta forgatókönyvét, hogy a film történetvezetése egyszerű és közérthető legyen - a jelenlegi már a hatodik változat. Az Eurimages a forgatókönyv erényének tartja, hogy a reális szint mellett egy megemelt szintet is felmutat, humora abszurd, meseszövése élvezetes. Gárdos pedig telitalálatnak tartja Kulka János felfedezését a mozifilm számára. Kulka egyébként a kockázatos jelenetek kilencven százalékát kaszkadőr nélkül játssza, a stáb egyedül azt nem engedélyezte, hogy egy száguldó vonat elé hajtson.

A film további főszerepeiben Fullajtár Andrea, Bertalan Ágnes, Agnieszka Wagner, Agárdi Gábor, Rudolf Péter, Tábori Nóra és Paudits Béla látható. A film operatőre ifjabb Seregi László, producerek Szekeres Dénes, Jan Kidawa-Blonski és Paola Massiah.