Rambo új bevetés előtt áll

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Miramax stúdió megbízásából már készül a Rambo IV végleges forgatókönyve. Jelenlegi változatában a sztori szerint Rambo drogkereskedőket füstöl ki egy amerikai kormányépületből. A film minimum 50 millió dolláros költségvetésből készül, és ugyan a kiszolgált zöldsapkás katona megformálója, Sylvester Stallone még nem döntött, vállalkozik-e az újabb "bevetésre", a Miramax mindent elkövet, hogy a nyugdíjkorhatár felé közelítő akciósztár igent mondjon. Sly korábban úgy nyilatkozott, nem biztos benne, hogy az ő korában jól állna neki a szerep. (Érdekes, hogy ezzel egyidőben Stallone másik híres szerepe, a bokszoló Rocky történetének hatodik részéről is tárgyalásokat folytat.)

Stallonét a Rambo emelte az élvonalbeli hollywoodi sztárok közé. Az első Rambo film 1982-ben készült, a második 1985-ben, ezt követte 1988-ban a Rambo III, amely közel 200 millió dollár bevételt hozott. A Vietnámból hősként hazatért, ám mentálisan sérült Rambo, aki a civil életben nem találja a helyét, elsőször egy kisváros seriffjével került összetűzésbe, minek következtében szinte az egész porfészket a levegőbe röpítette. Következő alkalommal Vietnámba tért vissza, hogy kiszabadítsa ottrekedt bajtársait, végül Afganisztánba ment, hogy megmentse a szovjetek fogságába esett Trautman ezredest, egykori felettesét és az egyetlen embert, aki megérti őt. A Rambo-trilógia darabjai a "nagy buta" akciófilmek iskolapéldái: Rambo egyszemélyes hadseregként, kifogyhatatlan géppuskatárral és fegyverarzenállal indul harcba a "jó ügyért", átgázolva minen akadályon, legyen az egy ellenséges egység vagy egy épület - és közben alig leplezetten a hidegháborús (kommunista ellenes) ideológiát népszerűsíti.

A negyedik részből kiderül, hogyan alkalmazkodott Rambo a megváltozott politikai viszonyokhoz.