Tom Cruise Penélope Cruzszal jár?

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A pletykalapok már hónapok óta cikkeznek arról, hogy Cruise és Cruz közös filmjük, a Vanilla Sky forgatása alatt egymásba szerettek. Ám mind ez ideig mindketten cáfolták, hogy bármi is lenne köztük. A hivatalos bejelentés szerint Cruise július 6-án megrendezett 39. születésnapi partijára hívta meg a spanyol színésznőt, és azóta már jó néhányszor találkoztak. A partin a pár hosszú ideig táncolt édes kettesben, majd egy elegáns hollywoodi étteremből kijövet látták őket csókolózni. A bejelentést követő napon Cruz szóvivőjén keresztül megerősítette, hogy együtt töltött néhány estét Cruise-zal, de azt is közölte, a részéről ez nem jelent semmi komolyabbat, azaz nem járnak.

A kettejük közötti "fejlemények" mindenesetre egy időre biztosan leállítják a Cruise homoszexuális hajlamairól szóló pletykáknak.

A 27 éves Penélope Cruz hollywoodi karrierje Pedro Almodóvar Mindent anyámról című Oscar-díjas filmjében nyújtott alakítása nyomán indult be. A Spanyolországban már rendkívül népszerű gyönyörű színésznő a film után átette székhelyét az "álomvárosba", ahol valóságos férfifalóként könyvelték el. Sokan őt tették felelőssé Nicolas Cage és Patricia Arquette válásáért is. Cruz ugyanis Cage partnere volt a Corelli kapitány mandolinja című filmben, melynek forgatásán az amerikai színész állítólag teljesen belehabarodott a szépséges színésznőbe. Matt Damon szintén egy Cruzzal forgatott film alatt szakított Winona Ryderrel, ám kapcsolata Cruzzal nem tartott sokáig.

Tom Cruise 10 év házasság után idén februárban határozott úgy, hogy elválik Nicole Kidmantől. Az ausztrál színésznőt nagyon megviselte párja döntése. A színésznő a válás után nem sokkal elvetélt, állítása szerint Cruise gyermekével. Legutóbb úgy nyilatkozott, hogy reméli, egyszer még megtalálja a nagy őt.

[origo]