Downey Jr. elvonóra kerül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tavaly november 25-én egy névtelen telefonáló bejelentése alapján a rendőrök kiszálltak Robert Downey Jr. hotelszobájába, ahol kokaint és más kábítószereket találtak a színésznél. A súlyosan kábítószerfüggő Downey Jr. alig néhány hónappal azelőtt szabadult a börtönből, ahol egy évet töltött egy korábbi drogügye következményeként.

A 36 éves színész azóta szabadlábon várta, hogy sorsáról döntsenek. Időközben kálváriája tovább folytatódott, amikor idén április 24-én Los Angeles egyik elővárosában egy közúti rutinellenőrzés során "lekapcsolták", és a vizeletvizsgálat kokaint mutatott ki a vérében. Ebben az ügyben végül nem emeltek vádat ellene, de minimum félévre beutalták egy kábítószereseket kezelő bentlakásos intézetbe.

Ottani tartózkodását a most meghozott ítélet pontosan egy évben jelölte meg. Egy új amerikai törvény értelmében a droggal nem üzletszerűen visszaélő kábítószeres elkövetők esetében a bíróság börtönbüntetés helyett orvosi kezelést is kiszabhat.

Downey Jr. egyébként vádalku keretében az ellene felhozott három vádpont közül kettőben - kokain birtoklás és kábítószeres befolyásoltság - bűnösnek vallotta magát, a harmadik vádpontot - a receptre kapható Valium birtoklása - így a bíróság elejtette.

A színész ugyan megúszta a börtönt, de ez nem jelenti azt, hogy teljes szabadságot élvezhetne. Szigorú előírásoknak kell megfelelnie a jövőben; így például szúrópróbaszerűen bármikor tesztvizsgálatnak vethetik alá.

Az továbbra is kérdéses, hogy az Ally McBeal-sorozat révén szakmailag a gödörből kimászó színész karrierje valaha egyenesbe jön-e még.

Korábban az [origo]-ban:

Kiengedték a börtönből Robert Downey Jr.-t

Hollywood kiáll Downey mellett

Downey Jr. intézetbe kerül